Leisztinger Tamás kifakadásaa Magyar Narancsnak adott interjújában az elmúlt évek talán legőszintébb megnyilatkozása volt a magyar futballról. A Diósgyőri VTK tulajdonosa emlékezetes módon foglalta össze, hogy mit gondol a klubjáról, mint befektetésről:
„Mély depresszió, rengeteg fájdalom. Sok és sokféle céget vezettem már életemben, de olyat még sehol nem tapasztaltam, mint a Diósgyőrnél. Az emberi problémák, a tisztesség hiánya, a teljesítmény nélkül adott nagy pénzek; nagyon kiábrándító.” – idéziaz említett cikket az Index.
Pénteken a Diósgyőr ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatót tartott, amin elárult néhány részletet arról, hogy mitől volt ekkora keserűség a tulajdonos szavaiban. Szabó Tamás szerint érthető, hogy Leisztinger Tamás csalódott, mivel „a tulajdonos és a cégvezetés részéről befektetett erőfeszítések egyáltalán nem állnak azzal arányban, ami a pályán történik”.
De ez még nem lenne annyira eget verő dolog, ilyen azért szokott történni a fociban. Ami igazán elborzasztó, az a morális nívó teljes hiánya. Erről Szabó a következő történetet mesélte el, ami után többé nem is csodálkozunk Leisztinger kiakadásán – teszi hozzá a szerző.
– Mondjunk egy példát: van egy tulajdonos által nagyon jól megfizetett vezetőedző, aki amíg itt van, addig minden nyilatkozatában diósgyőri, de utólag a tudomására jut a tulajdonosnak, hogy közben meg a ferencvárosi vezetőket hívogatta, hogy szeretne minél hamarabb odakerülni hozzájuk és ott dolgozni. Ezek olyan emberi problémák, amik nem biztos, hogy más cégnél is jelen vannak. De számtalan ilyen példát tudok.
Ehhez képest már szinte meg sem lepődünk, amikor az ügyvezető olyan játékosokról beszélt, akik nem létező sérülésekre hivatkozva bármiféle érdemi teljesítmény nélkül veszik fel a fizetésüket, mondjuk egy egész szezonon át.
– Korábban is voltak olyan játékosaink szép számmal, akiknél mondjuk a tulajdonos nem volt meggyőződve arról, hogy a sérülése valóban annyira komoly, hogy ne tudna másfél éven keresztül játszani. Ezekre gondol, amik egy normál üzleti életben nem fordulhatnak elő, mert ilyen azért nincs.
A klubvezető elmondta, hogy a téli átigazolási szezonban megpróbáltak olyan játékosokkal erősíteni, akiknél a motiváció nem csak a szerződés aláírásáig tart, és Horváth Ferenc vezetőedzővel együtt úgy vélik, hogy ez sikerült is.
Ami pedig a közeget illeti, természetesen vannak tisztességes szereplők, ugyanakkor Leisztinger a Diósgyőrön keresztül ismeri a magyar focit, ahol ugyan strukturális szinten történtek pozitív dolgok, de ez közel sem elég a boldogsághoz. Ahogy Szabó Tamás fogalmazott:
– Nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy az elmúlt két évben nem sok örömöt tudtunk szerezni a tulajdonosunknak a pályán nyújtott teljesítményünkkel.
Aminek viszont mindenki felhőtlenül örülhet Diósgyőrben, hogy Kádár Tamás eladása után 100 millió forint nagyságrendű összeggel gazdagodhat a klub. Igaz, hogy ezt a pénzt már el is költötték az új igazolásokra, lényegében előre. További érdekesség, hogy az ügyvezető elárulta, nagyjából 50 és 200 ezer euró közötti összeget tudnak kifizetni egy játékosért. Miközben ugye a másodosztályú Puskás Akadémia a hírek szerint 400 ezer euró körüli összegért vette meg Hegedűs Jánost a Haladástól, és Prosser Dánielért sem fizethettek sokkal kevesebbet a Honvédnak. Ami szintén sokat elmond az abnormális hazai viszonyokról – fogalmazott a lap.
Az Index végül feltette a kérdést: vajon ki lehetett az említett vezetőedző, aki diósgyőri szerződése ellenére már a Ferencvárosnak ajánlgatta magát? Mint írják: Szabó Tamás 2014 januárjában került a klubhoz, azóta Horváth Ferenc az ötödik tréner a csapat élén, de nyilván nem róla van szó, hiszen az ügyvezető múltidőben beszélt a történtektől. Így maradtak négyen a lehetséges nevek: a jelenleg is a diósgyőri utánpótlásban dolgozó, akkor csak megbízott vezetőedzőként tevékenykedő klublegenda, Vitelki Zoltán, valamint a nemrég Mezőkövesden munkát vállaló Tomiszláv Szivics, a Győri ETO-nál vezetőedzőként dolgozó Bekő Balázs, illetve a tavaly nyári, diósgyőri lemondása óta vezetőedzőként munkát nem vállaló Egervári Sándor.
