NB I

Korai góllal verte a Haladást a Videoton

Videoton FC – Szombathelyi Swietelsky-Haladás 1-0 (1-0)

Felkészülési mérkőzés, Felcsút
Videoton: Horváth T. – Sejben (Lencsés, 47.), Varga B., Fejes, Szolnoki – Kovács I., Simon Á., Pölöskei, Bódi – Géresi, Barczi.
Haladás: Gyurján – Polgár K., Wils, Devecseri, Bosnjak – Iszlai, Jagodics – Mészáros, Rácz, Halmosi (Calvente, 61.) – Williams.
Gólszerző: Bódi (4.)

Szombaton délben Felcsúton játszott felkészülési mérkőzést a Videoton és a Szombathelyi Haladás. Henning Berg együttese már rögtön a találkozó elején vezetést tudott szerezni: Barczi labdájával Bódi lépett ki és nagyon szépen lőtt a léc alá 15 méterről.

Az első félidő derekán Williams lövésénél Horváth védett nagyot, így elmaradt az egyenlítés, a szünetre tehát egygólos fehérvári vezetéssel vonultak a csapatok. A második találkozó elején Szolnoki a gólvonalról mentett, majd Williams centikkel lőtt a kapufa mellé. A második félidő eleje mindenképp a Haladásé volt, az 57. percben Halmosi beadása után Jagodics fejelt mellé nem sokkal.

A hajrában is inkább a szombathelyiek veszélyeztettek, Gajdos lövésénél Horváthnak kellett védenie, majd Tóth fejesét a gólvonalról rúgta ki az egyik Vidi-játékos. Az egyenlítés azonban nem jött össze a Haladásnak, így a Videoton Bódi korai góljával 1-0-ra megnyerte az edzőmeccset.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.