NB I

Lipták: focizni akkor érdemes, ha hangulat is van

A válogatott korábbi hátvédje a Románia elleni hírhedt hibájáról is beszélt.

Hosszú interjút adott a Diósgyőr 19-szeres magyar válogatott hátvédje, Lipták Zoltán a klub szurkolói honlapjának, az amigelek.hu-nak. Az interjúban Lipták sok egyéb mellett beszélt a válogatottban 2013 őszén, Románia ellen elkövetett hibájáról és arról is, miért igazolt másfél éve a DVTK együtteséhez:

– Rosszul esett a piszkálódás, ugyanis nem volt alapja a dolognak. Lendületből hozták rám a labdát és jó ütemben eltolta mellettem az ellenfél. Nem akartam szabálytalankodni, mert már volt akkor egy sárgám. Sajnos, gól lett belőle. Aztán valaki kitalálta a poént, elkezdték gyártani a mémeket és egy ideig ezzel szórakoztak. Azért az jobb volt, hogy azt kiabálták a meccseken, hogy “Fordulj!” és mondjuk nem az anyámat szidták. Eleinte rosszul esett mint mondtam, de később már inkább vicces volt.

A pályafutása során többek közt az Újpestet, a Videotont és a Southamptont is megjárt védő 2015 nyarán igazolt a Győrtől a DVTK-hoz:

– Elmondhatom, hogy nagyon sok ajánlatom volt akkor a magyar élvonalból. Én mindig szerettem itt játszani, mert nagyon jó volt a hangulat és ez döntő érv volt. Ha már játszok az NB1-ben, akkor legyen focihangulat. Ez fő szempont volt a számomra, focizni csak úgy érdemes, ha hangulat is van. Tudom, sokan elmondják, de én sem mondhatok mást, egyedülálló az országban az, ami itt van. Ez igazán becsülendő – nyilatkozta Lipták.

Olvasói sztorik