NB I

Pályafutása legfontosabb állomásához érkezett a Debrecen játékosa

A kapus Kovács Péter számára hatalmas megtiszteltetés, hogy az első csapattal edzőtáborozhatott.

A DVSC 16 éves kapusa, Kovács Péter is tagja volt a Portugáliában edzőtáborozó keretnek. Mint a klub honlapjának elmondta, rengeteg tapasztalatot szerzett az elmúlt tizenkét napban, sokat tanult kapusedzőnktől és hálóőreinktől.

– Pályafutásom egyik legfontosabb állomásához érkeztem – nyilatkozta Kovács Péter. – Fejlődésem szempontjából egy roppant értékes edzőtáborban vehettem részt Portugáliában. Már alapjába véve hatalmas örömöt okozott számomra, hogy az edzőim és a szakmai stáb pozitívan értékelte az eddigi teljesítményemet, és alkalmasnak talált arra, hogy elutazhassak az első kerettel. Úgy gondolom, a kintlétem alatt az edzéseken nagyon sokat tanultam, és értékes tapasztalatokat szereztem a kapusainktól. Külön köszönet jár a kapusedzőimnek, akik nagyon sokat segítettek a technikám tökéletesítésében. Örömmel töltött el, hogy a felnőtt keret tagjai befogadtak és egyenrangú csapattársként tekintettek rám. A beilleszkedésemet egy beavatási ceremónia is segítette. A tábor ideje alatt végigkövethettem a csapat igyekezetét abban a tekintetben, hogy a tavaszi szezonban be akarja bizonyítani, az első osztály élmezőnyében van a helye. Ezért nem is búslakodtam, hogy nem kaptam játéklehetőséget a mérkőzéseken. Hatalmas megtiszteltetés és nagy élmény volt számomra az elmúlt tizenkét nap.

Nincs pihenés a hálóőr számára, a portugáliai tábort követően Spanyolországba utazott az U17-es válogatott edzőtáborába, ahol Írország és Románia ellen is megmérkőznek.

– Újabb kihívást kell teljesítenem, az U17-es válogatottkeretbe kaptam meghívót, ahol a Portugáliában megszerzett tapasztalatokat is szeretném kamatoztatni. Túl sok időm nincs a pihenésre, már meg is érkeztem a spanyolországi edzőtáborba. A Sahtar Doneck elleni meccset követően összepakoltam, és hajnalban indultam egy Oliva nevű kis városkába, ahol az utánpótlás-válogatottal táborozunk. Ahhoz, hogy a felnőttek között is megmérethessem magam, a jövőben még keményebben kell dolgoznom, és természetesen a fiatal társaim között is teljes erőbedobással próbálok teljesíteni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.