NB I

Örök hűséget fogadott az MTK-nak a csapatkapitány

Kanta József játékos-pályafutása után is a kék-fehéreknél képzeli el a jövőt.

Az NB I-es MTK csapatkapitánya, Kanta József az m4sport.hu-nakadott interjúban elmondta, nem tudja magát elképzelni más magyar csapat mezében.

– Eddig nem valósult meg olyan, hogy valami oknál fogva elkerültem volna innen, nem hiszem, hogy ebben nagy változás lenne a következőkben – fogalmazott.

A 32 éves támadó hozzátette, decemberben elvégezte a C licences edzői tanfolyamot, hosszabb távon pedig az MTK-ban trénerkedne, ehhez pedig a klub is pozitívan áll hozzá.

– Ez volt az első lépcsőfok, még azért nagyon messze vagyok attól, hogy komoly edzősködésről beszéljünk, de az első lépést megtettem. Kisebb beszélgetések is voltak, hogy mik az elképzeléseim és az MTK biztosított, hogy a lehetőséget megkapom.

Három felnőtt válogatott szerepléséről elmondta, mindegyik felkészülési mérkőzés volt, de neki felértek egy BL-döntővel.

A teljes interjúban Kanta arról is mesél, mennyire büszke arra, hogy a korosztályos válogatottba Ajkáról sikerült bekerülnie és hogy milyen érzés volt hat-hét évesen a Népstadionban játszani, első bajnoki címe megszerzésénél pedig előbb gondolt Végh Zoltán dicsőségére, mint a sajátjára.

Olvasói sztorik