A mai napon hivatalossá vált, amiről a Rangadó.hu korábban már elsőként beszámolt: Újpestről igazolt szélső védőt a DVTK, szerdán aláírta szerződését Nagy Tibor, aki már csatlakozott is társaihoz a DVTK Edzőközpontban – adta hírül a miskolciak hivatalos honlapja.
Nagy Tibor az ország keleti felében lett labdarúgó. A Nyíregyházán született játékos Debrecenben tanulta meg a labdarúgás alapjait, majd a fővárosi MTK utánpótlásához került 2007-ben. Végigjárta a szamárlétrát, és egyévnyi szigetszentmiklósi kölcsönjáték után bekerült az MTK felnőtt keretébe. Az élvonalban 2012. augusztus 31-én debütált a Budapest Honvéd elleni, idegenben megnyert mérkőzésen. A kék-fehérek 2015-ben kölcsönadták az Újpestnek, majd egy év után a lila-fehérek végleg megszerezték. A szakmai stáb javaslatára a 25 esztendős labdarúgó játékjogát a DVTK megvásárolta. Szerdán már új csapattársaival edzett Diósgyőrben.
– Nagy Tibor leigazolásával szerettük volna a Lázár Pál távozásával keletkező űrt pótolni – mondta el Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. – Tulajdonosunk hozzájárulása nélkül nem sikerült volna leigazolnunk, ezért ezt ezúton is köszönjük. Egy megfelelően agresszív, jól védekező játékosról van szó, aki a statisztikai mutatók alapján, a saját posztján a legjobb magyar játékosok között található. Vezetőedzőnk korábban már dolgozott vele, így az ő érkezése is közös döntés volt. Bár korábban alkalmanként játszott a jobb oldalon támadóként is, alapvetően jobb oldali védő pozícióban számolunk vele. Az ő leigazolásával egyértelműen a védelem megerősítése volt a célunk.
– Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy kivásároltak az élő szerződésemből – mondta el Nagy Tibor. – Nagyon örülök, hogy itt lehetek és próbálom majd meghálálni a bizalmat. Előrefelé szeretnék tekinteni a tabellán, a DVTK pedig még a kupában is áll, ezért szeretnék ott is minél messzebb jutni a csapattal. Nem szoktam ígérgetni, a pályán szeretném bebizonyítani, hogy megérte engem kivásárolni a szerződésemből, a sikerért én mindent meg fogok tenni.