NB I

Lázok szerint keményebb volt az edzőmeccsük, mint egy NB I-es bajnoki

A támadó mellett az Újpest másik két játékosa is beszélt jelenlegi állapotáról.

Újabb helyzetjelentést adott a sérülésből visszatérő játékosairól az Újpest FC hivatalos oldala. A lilák jelenleg Cipruson edzőtáboroznak, Lázok János, Nagy Gábor és Jonathan Heris azonban még száz százalékosan egészséges.

– Továbbra is minden a terv szerint halad, az orvosokkal és az edzőkkel már a tábor előtt megbeszéltük, hogy én csak az utolsó felkészülési mérkőzésen tudok majd a pályára lépni – meséli Lázok János. – A Teplice elleni mérkőzésünkön boldogan vállaltam a játékot, hisz’ már nagyon hiányoztak a meccsszituációk. Kőkemény utolsó meccs van mögöttünk, erősségét tekintve nem tudok hasonlót mondani az NB I-ből. Én úgy látom, nemcsak a harmadik, hanem az utolsót megelőző kettő összecsapásból is rengeteg tapasztalattal lett gazdagabb a csapat. Jól felkészültünk, és bizakodva várjuk a tétmeccseket. A saját állapotomra kitérve örömmel mondhatom, hogy továbbra sem érzek semmi fájdalmat a lábamban. Ami a fizikális erőnlétet illeti, ott van egy kis lemaradásom, azt mihamarabb pótolnom kell. Bízom benne, hogy a ZTE elleni Magyar Kupa meccsen legalább annyit tudok majd a pályán tölteni, mint a csehek elleni felkészülési összecsapáson. Úgy számolom, ha minden jól alakul, akkor a Videoton ellen kezdőként 50-60 percnyi játék lehet bennem február közepére – nyilatkozta a támadó.

– Számomra is teljes erőbedobással indult a felkészülési időszak, ami azt jelentette, hogy én is kétheti kemény munkát követően érkeztem Ciprusra – így Nagy Gábor. – A sok kihagyásom ellenére sok játéklehetőséget kaptam felkészülési meccseink alkalmával, aminek nagyon örülök. Végre, nagyjából egy év után, úgy tudtam pályára lépni, hogy nem éreztem fájdalmat, remélem ez a későbbiekben is így fog maradni. Minden edzésen azon leszek, hogy még előrébb lépjek és jó formába kerüljek, ha pedig mérkőzésen kapok szerepet, a lehető legjobb teljesítményemmel szeretném előrébb segíteni a csapatot. A csapatba kerülésért a sok kihagyásom miatt egy kis hátránnyal indulok, de keményen dolgozom, hogy vezetőedzőnk bármikor számíthasson rám – mondta a 14-es számú középpályás, majd Jonathan Heris is beszámolt a jelenlegi állapotáról.

– Igazából úgy számoltam, hogy Ciprusra már rendben leszek, és a csapattal együtt tudok majd készülni a tavaszi szezonra – mondja panaszkodóan Jonathan Heris. – Ha teljes edzésmunkát végzek, sajnos még mindig érzek egy kis fájdalmat a combomban. Fontos, hogy ne erőltessük a teljes felépülést, mert még nagyobb károkat is okozhatunk vele. A tábor alatt voltak feladatok, amiket már a csapat együtt tudtam csinálni, de sokszor különmunkát végeztem. Bízom benne, hogy sérülésem mihamarabb a múlté lesz, és már a tavaszi bajnoki szezon elejétől fogva a pályán harcolhatok a lila-fehér színekért – zárta a rutinos védő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.