NB I

Horvát kapust igazolt a DVSC – hivatalos

Ivan Kelava két és fél éves szerződést kötött a debreceni klubbal.

A DVSC hivatalos honlapján is bejelentette, amit korábban már megírtunk: a hajdúsági klub leigazolta a 28 éves horvát származású hálóőrt, Ivan Kelavát, aki két és fél éves szerződést írt alá a debreceniekkel.

A 196 centiméter magas kapus hazájában, a Dinamo Zagreb csapatában kezdte pályafutását. Itt 135 mérkőzésen lépett pályára, többek között szerepet kapott a Bajnokok Ligája csoportkörében is. Ezt követően Olaszországba, a Seria A-ba igazolt, ahol először az Udinese, majd a Carpi tagja volt. Később Szlovákiába, a Spartak Trnavához került, legutóbb a spanyol Granada alkalmazásában állt. A több mint 50-szeres utánpótlás-válogatott kapus 2012-ben a horvát nemzeti csapat első keretének is tagja volt az Európa-bajnokságon.

Ivan Kelava jelenleg a Debrecen portugáliai edzőtáborba tart, hamarosan csatlakozik a többiekhez. Az őszi első számú kapus, Braniszlav Danilovics kölcsönben van a DVSC-nél, szerződése a nyáron lejár.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.