NB I

Hrutka szerint a nyelvi probléma csak kifogás Kleinheislernél

Úgy véli, a Fradi szerzeménye talált volna magának Bundesliga 2-es csapatot.

Hrutka János, a Ferencváros egykori kiválósága volt a DIGI Sport Reggeli Start című műsorának egyik hétfői vendége. A 42 esztendős játékosmenedzser a Ferencváros őszi idényéről és az átigazolásokról is megosztotta véleményét.

– Egy pici visszalépés történt ebben az évben, pedig a Ferencvárosnak már nem a magyar bajnokság megnyerése kellene, hogy cél legyen, hanem hogy a nemzetközi porondon is eredményeket érjen el a csapat. A nyári kupakudarc után nem történt váltás a csapat élén, az viszont picit szokatlan, hogy hét játékost szerződtettek úgy, hogy már eddig is a Fradi kerete volt a legerősebb. Ez azt is mutathatja, hogy az eddigi igazolások nem biztos, hogy a legjobbak voltak. Nagy kérdés számomra, hogy ennyi játékost hogyan lehet beilleszteni, csapattá formálni a téli felkészülés alatt.

– Kleinheisler hiányposztra érkezett, a Fradi szempontjából ez mindenképp jó döntésnek tűnhet. Egy fiatal játékos életében a legfontosabb, hogy játéklehetőséghez jusson. Decemberben Megyeri Balázs miatt volt szerencsém több német másodosztályú meccset megtekintenem, és elmondható, hogy sokkal nagyobb az iram, mint az NB I-ben. Egy ilyen bajnokságban játszani és szem előtt lenni fontos, és úgy gondolom, Kleinheisler bármelyik másodosztályú klubhoz el tudott volna menni. Játszott 12 Bundesliga-mérkőzést, majdnem mindig pályán volt az ősszel, biztos vagyok benne, hogy talált volna magának csapatot a másodosztályban. Itthon abszolút nem tanulhat meg németül olyan szinten, ahhoz a szabadideje nagyon nagy részét kellene ezzel töltenie. De kétlem, hogy ez lett volna a fő probléma vele.

Olvasói sztorik