NB I

Beverekedte magát az MTK keretébe, hosszabbítottak vele

Katona Máté új szerződést írt alá.

Katona Máté elkötelezte magát az MTK Budapest csapatánál, miután meghosszabbította a szerződését. A középpályán bárhol bevethető játékos megjárta az egyesület korosztályos gárdáit, majd a második csapatban is bemutatkozott – írja a klub honlapja.

A 19 éves labdarúgó tavaly lépett pályára először az NB I-ben, idén pedig beverekedte magát Teodoru Vaszilisz rotációjába, míg Tamási Zsoltnál kezdőként kapott helyet az FK Senica elleni felkészülési mérkőzésen.

Domonyai László, a csapat klubigazgatója a következőket mondta Katonáról:

– Amikor Mátéval az első profi szerződést kötöttük, akkor még az U19-ben csapatkapitányként játszott Tamási Zsoltnál a Sándor Károly Akadémián. A tavalyi évben bemutatkozott az NB I-ben, és volt olyan mérkőzés ahol kezdőjátékosként is szerepet kapott. Máté technikailag képzett játékos, több poszton is használható, sokat kell még dolgoznia és akkor igazán sikeres labdarúgó válhat belőle.

Olvasói sztorik