NB I

1999-es születésű montenegrói tehetséget szerződtethet a Videoton

Ilija Vukotics alig 16 éves volt, amikor góllal debütált a montenegrói élvonalban.

Egyelőre nem igazolt játékost a Videoton a téli szünetben, ám ez hamarosan megváltozhat. Montenegrói értesülések szerint ugyanis a klub közel került a helyi élvonalbeli OFK Grbalj egyik fiatal középpályásának szerződtetéséhez.

Ilija Vukotics alig 16 évesen debütált az első osztályban, méghozzá góllal: egy Berane elleni bajnokin a félidőben szállt be és az 54. minutumban volt eredményes, csapata 2-1-re győzött. Azóta csak további nyolc alkalommal lépett pályára a felnőttek között, ebben az évadban például csak 32 játékperc fűződik a nevéhez.

Az 1999-es születésű, tehát 18 éves játékos rendszeresen pályára lép a montenegrói U19-es válogatottban (korábban pedig az U17-esnek is tagja volt, Ciprusnak győztes gólt is lőtt), bár a csapat az U19-es Eb novemberi selejtezőiben még az első kvalifikációs kört sem élte túl, miután Horvátország mellett Ciprus (!) és Feröer-szigetek (!!!) hasonló korú együtteseitől is vereséget szenvedett és csontutolsóként végzett a kvartettben.

Kovács Zoltán, a Videoton sportigazgatója az elmúlt időszakban külföldi és magyar tehetségekkel nemcsak a felnőtt, de az utánpótlás, illetve második számú csapatokat is külsőleg erősítette, így került a klubhoz többek között a horvát Ante Solumun, aki a téli edzőtáborozás során már az első kerettel tarthatott, bár bajnokin egyelőre keretbe sem került.

A fentiek alapján, illetőleg figyelembe véve azt, hogy Kovács korábban úgy nyilatkozott, az első keretet nem tervezik megerősíteni a télen, valószínűsíthető, hogy Vukotics inkább az NB III-as csapathoz érkezhet.

A montenegrói labdarúgó próbajátékosként a Videoton második számú csapatának Szekszárd ellen döntetlenre végződő találkozóján már pályára is lépett – számolt be a vidi.hu.

Olvasói sztorik