NB I

Osváth góllal és gólpasszal nyitott Debrecenben

A Vasas kölcsönjátékosa bombagóllal egalizált a Kisvárda ellen.
Felkészülési mérkőzés
DVSC – Kisvárda 2-2 (0-1)

Debrecen-Pallag. Vezette: Veizer.
DVSC: Verpecz – Osváth, Koval (Vincze 65.), Mészáros, Ferenczi (Sütő 80.) – Filip, Szekulics – Könyves (Szabó J. 80.), Virág (Varga K. 46.), Nagy K. (Kóródi 46.) – Takács T. (Kerekes 80.)
Kisvárda: Lékai – Talabér, Vermes, Fodor F., Vári – Gosztonyi, Lucas, Horváth A., Délczeg – Bacsa, Horváth Z. Cserék: Iváncsics, Izing, Papucsek, Minczér, Oláh G., Hej, Rucsko, Toma, Fodor A., Szabó P.

Gólszerzők: Osváth (55.), Könyves (71.), illetve Horváth Z. (26.), Rucskó (85.)

A DVSC a mai első felkészülési mérkőzésen a Kisvárda együttesét fogadta a Debreceni Labdarúgó Akadémián – tudósít a Loki hivatalos honlapja. A találkozón pályára lépett a Vasastól kölcsönbe érkezett Osváth Attila, illetve két fiatal, Koval Viktor és Virág Ákos.

Az első húsz percben kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, inkább a középpályán zajlott a játék, a kapuk nem forogtak veszélyben, leszámítva Filip lehetőségét (lövését Lékai lábbal védte). Egy idő után a Kisvárda egyre közelebb jött, és a 26. percben a vezetést is megszerezte: Délczeg jobb oldali beadása után Horváth Zoltán középről, hét méterről lőtt a hálóba. Utána már a Loki birtokolta többet a labdát, de a szünetig nem sikerült egyenlíteni.

A második félidőben beszorította a DVSC az ellenfelét, több helyzetet is kidolgozott, és az 55. percben az új igazolás, Osváth Attila távoli bombájával egyenlített. Továbbra is fölényben játszott a hazai együttes, és a 71. percben átvették a vezetést: Osváth indult meg a jobb oldalon, majd középre passzolt, Könyves Norbert pedig közelről a hálóba továbbított. Az előnyt azonban nem sikerült megtartani, mert a hajrában egyenlítettek a vendégek, egy kapu előtti kavarodás után Rucskó találat a kapuba.

Olvasói sztorik