NB I

Moutari is aláírt a Fradihoz

Nigeri válogatott érkezett a bajnokhoz.

A Ferencvárosi TC szerződést kötött a nigeri válogatott középpályással, Amadou Moutarival – írja a klub honlapja.

Moutari 1994. január 19-én született a nigeri Arlitban. Felnőtt pályafutását 2011-ben kezdte meg szülővárosa csapatában, a nigeri élvonalban szereplő Akokana FC színeiben. Játékával hamar felhívta magára a figyelmet, olyannyira, hogy egy szezont követően sikerült Európába igazolnia. A Le Mans szemelte ki magának, amelynek B-csapatában 2012 és 2014 között öt mérkőzésen szerepelt.
Moutari eközben bekerült a nigeri válogatottba is, ahol 2012 óta 21 mérkőzésen lépett pályára, debütáló évében játszott az Afrikai Nemzetek Kupáján is.

A középpályás 2014-ben nem csak klubot, de országot is váltott, a Metallurg Donyeck játékosa lett. Innen azonban hamar továbbállt legutóbbi klubjába, az Anzsi Mahacskalába. Itt jött el számára az igazi áttörés, nem egészen két szezon alatt 52 találkozón szerepelt, és hat gólt szerzett.

Az új szerzemény jobblábas, posztját tekintve bal oldali középpályás, de a másik oldalon, valamint feljebb tolva, jobbszélsőként is bevethető.

Olvasói sztorik