NB I

Konkrét ajánlatot kapott a Fraditól a Videoton korábbi középpályása

2014 nyarától 2016 nyaráig szerepelt a Videotonban Dinko Trebotic, aki jelenleg az izraeli Bnei Yehuda együttesében futballozik. A 26 éves korábbi horvát utánpótlás-válogatott középpályás a Sportske novosti-nak nyilatkozott.

– Konkrét ajánlatot kaptam a Ferencvárostól és több izraeli klubtól is, de továbbra is várom a Hajduk Split hívását. A magyar vagy az izraeli lehetőségek úgy tűnik jobbak lennének, mint amit a horvát klub tudna nyújtani, de nem minden a pénzről szól. Én a Hajduk gyermeke vagyok, szeretnék visszatérni hozzájuk – mondta Trebotic.

A Videotontól tavaly nyáron távozó játékos joggal bizakodhat a horvátok érdeklődésében, hiszen Magyarországon Joan Carrillo volt az edzője a székesfehérváriaknál, akit nemrég neveztek ki a Hajduk élére.

Olvasói sztorik