NB I

A Videoton hiába hívta Torghellét, az MTK nem engedi

A fővárosi kék-fehérek ragaszkodnak a rutinos játékoshoz.

A Nemzeti Sport Online több, egymástól független forrásból is úgy értesült, hogy az NB I-ben listavezető Videoton labdarúgócsapata szerződtetné az MTK 34 éves, 42-szeres válogatott csatárát, Torghelle Sándort.

A lap úgy tudja, a Videoton már kapcsolatba lépett az MTK-val a rutinos játékos szerződtetése ügyében. Azt egyelőre nem tudni, hogy a bennmaradásért küzdő kék-fehérek hajlandóak lesznek-e lemondani legeredményesebb támadójukról, az ősszel 14 bajnokin hat gólt szerző Torghelléről.

Mint ismert, a székesfehérváriak a téli átigazolási szezonban elveszítették leggólerősebb játékosukat, Feczesin Róbert ugyanis Dél-Korába igazolt, az ő utódját még keresi a klub. Torghelle 2012-től már erősítette a Vidit, ám mivel mellőzötté vált, 2014 elején az MTK Budapest mellett tette le voksát.

A Rangadó.hu próbálta elérte Torghelle Sándort, hogy megkérdezze az elsőre szinte hihetetlennek tűnő hírről, de egyelőre nem vette fel a telefonját.

A Csakfocimegkereste az MTK klubigazgatóját, Domonyai Lászlót, aki a következőket árulta el a felreppent transzferről.
– Valóban volt megkeresés a Videoton részéről, de arra válaszolva világossá tettük, hogy Torghelle Sándor nem eladó sem most, sem a jövőben.
Olvasói sztorik