NB I

Janek Sternberg a Fradiba igazolt

A Werder Bremenből érkezett erősítés.

A Ferencvárosi TC szerződést kötött Janek Sternberggel, így a játékos a Ferencvárosban folytatja pályafutását – írja a bajnok csapat honlapja.

Janek Sternberg 1992. október 19-én született Bad Segebergben. Ifjúsági éveit a Leezener SC-nél, az SV Eichedenél, valamint a Hamburger SV-nél töltötte. Négy mérkőzés erejéig megfordult a német utánpótlás-válogatottban is.

Első felnőtt klubja a Hamburger SV második csapata volt, ahol 66 mérkőzésen szerepelt, ráadásul három gólt is szerzett. 2011 és 2013 közt felkerült a Hamburger SV első számú csapatába, ám onnan továbbállt a Werder Bremenbe, ahol először szintén a második csapatban bizonyíthatott.

Itt egy év alatt 47 mérkőzésen lépett pályára, 2014-ben pedig felkerült a brémaiak első keretébe, ahol azóta 23 mérkőzésen kapott szerepet. Első mérkőzését a Werderben a Paderborn ellen játszotta 2014 novemberében. Csapata 4-0-ra nyert, Sternberg pedig végigjátszotta a mérkőzést.

A huszonnégy esztendős új igazolás ballábas, posztját tekintve balhátvéd, de tud játszani a középpályán szélsőként is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.