NB I

Alcufer Kupa: felsőágon a Lipót, az ETO, a Mosonmagyaróvár és a Gönyű

Hétvégén rendezik a győri Magvassy-csarnokban az Alcufer Kupát. A teremtornán az élvonalbeli Gyirmót mellett rajthoz állt többek között az NB II-es Mosonmagyaróvár, valamint az NB III-as ETO FC Győr is.

Utóbbi kettő az A-, illetve B-csoportban kapott helyet, így szombat délelőtt már le is tudta csoportmeccseit.

A Gyirmót FC honlapjánakbeszámolójából kiderült: a győriek két győzelemmel és egy vereséggel zártak a százszázalékos Lipót mögött, így másodikként jutottak tovább csoportjukból. A B-jelű ötösből a Mosonmagyaróvár elsőként kvalifikálta magát – négyből négy meccset nyert –, így szintén a felső ágra került a második Gönyű SE-vel együtt.

A csoportok első két helyezettjei vasárnap a döntőért játszanak (újabb két darab négyes csoportban harcolnak a helyosztókért).

A C- és D-csoport küzdelmeit szombat délután rendezik: a Gyirmót a Pénzügyőrrel, a Pápával és a Bácsával csatázik a D-kvartettben.

Olvasói sztorik