NB I

Román csapattól szenvedett sima vereséget a Szivics-csapat

Miriuta együttese még büntetőt is rontott, így is három góllal volt jobb a Mezőkövesdnél.
Nemzetközi felkészülési mérkőzés
CFR Cluj – Mezőkövesd Zsóry 4-1 (1-0)
Ciprus
Cluj: Marc – Camora, Horj, Larie, Tiago Lopes – Nouvier, Gomelt, Deac, Sorsa – Juan Carlos, Omrani. Vezetőedző: Miriuta László
Mezőkövesd: Tujvel – Vági, Hudák, Balogh, Farkas, Mevoungou, Egerszegi, Kink, Molnár, Strestík, Veszelinovics. Vezetőedző: Tomiszlav Szivics

Első ciprusi edzőmeccsén vereséget szenvedett a román első osztályú CFR Cluj-től a Mezőkövesd Zsóry FC – tudósít a klub hivatalos honlapja.

Az első félidő közepén szerzett vezetést a romániai együttes, a 26. percben Gomelt passzából Deac lőtt gólt. Az első félidőben a román csapat uralta a játékot, s még az is belefért, hogy Omrani a 37. minutumban büntetőt hibázott.

A második játékrészben növelte előnyét és végül fölényesen nyert a Bajnokok Ligáját is megjárt csapat. Röviddel a szünet után már 2-0 volt az állás a csereként beállt Paun találatával, az utolsó húsz percben pedig további két gólt szereztek a kolozsváriak. A 70. minutumban Neagu tizenegyesből növelte az előnyt, a 72. percben Paun emelte át a kövesdiek kapusát. A 88. percben sikerült szépíteni.

Olvasói sztorik