NB I

Nalepa élete gólját lőtte a BKV ellen – VIDEÓ

Thomas Doll kiemelte Csonka András teljesítményét az edzőmeccs után.

Honlapunkon is olvashatták, hogy a Ferencváros 5-0-ra legyőzte a BKV Előrét szerda délután felkészülési mérkőzésen. A zöld-feheréknél eredményes volt Adams, Böde, Nalepa, valamint Pergel, aki kétszer is bevette a kaput. A találkozó után a lengyel védő, Michal Nalepa és a vezetőedző, Thomas Doll nyilatkozott a FradiMédiának.

– A DVTK ellen találtam be utoljára, de bevallom ilyen szép gólt még sosem lőttem – kezdte a hátvéd. – Amikor átvettem a labdát már tudtam, hogy el kell lőnöm. Bevallom, nem készültem rá, hogy ekkora gólt szerzek. A találkozó egyébként jó volt, élveztem a játékot, remek, hogy egyre több fiatal jön az utánpótlásból, remek teljesítményt nyújtottak ők is.

– Jót mozogtunk, mindenki egészségesen jött le a pályáról, sok fiatal kapott lehetőséget, köztük olyan is, aki eddig még nem is edzett velünk – ezt már a német szakember, Thomas Doll tette hozzá. – Természetesen sok tennivalónk van, dolgoznunk kell még a taktikai elemeken és ezt Valenciában meg is fogjuk tenni, ahol együtt lesz az egész keret. Jó meccs volt, szép gólokkal, jó teszt volt a számunkra. Nagyon jó volt látni Csonka András remek játékát, kiválóan mozog, igazi tehetség. Örültem annak, hogy Lakatos István is újra velünk volt, hosszú hónapokat hagyott ki, izomproblémái is voltak, de talán ő is eljöhet velünk Spanyolországba. A többiek is ügyesen mozogtak, ráadásul Pergel Bence két gólt is lőtt – zárta a tréner.

Olvasói sztorik