NB I

Nincs kegyelem a Vasasnál: „Ilyen komoly munkát soha nem csináltam még”

Az angyalföldiek szeretnének felkerülni a klub aranylapjaira.

Tizenkét mérkőzésen lépett pályára ősszel a Vasasban Debreceni András, akinek december 7-én megszületett a kisfia, így vele foglalkozott a téli szünet alatt is – olvasható az angyalföldiek hivatalos honlapján. A középhátvéd azt is elárulta, hogyan éli meg a felkészülési időszakot, valamint mi a célja a csapatnak az NB I hátralévő részében.

– Az első edzőtáborunk a fizikai felkészítést szolgálta, a labda alig került elő. Aki Mátraházán látott minket, mindenki meglepődött, milyen erőteljes felkészülést végzünk. A Vasas felkészülései legendásan kemények, ilyen komoly munkát egyetlen másik korábbi csapatomnál sem csináltam még. A befektetett munkát az eredmények igazolják számunkra. Nemcsak a külső szemlélő számára tűnhetett fel az erőnlétünk, hanem a szakmai stáb rendelkezésére álló statisztikák is azt mutatták, hogy szinte minden meccsen futás mennyiségben és minőségben is az ellenfelek fölé kerekedtünk. Ez segítségül szolgált a párharcok megnyeréséhez, a hajrában szerzett góljainkhoz, és ahhoz is, hogy hátrány esetén is többször meg tudtunk újulni – nyilatkozta Debreceni.

– Szerencsére motivációban nincs hiánya a csapatnak. Szeretnénk hatalmas örömet okozni szurkolóinknak, a Vasas családnak. Egy fiatal csapat a miénk, amely rettentően éhes a sikerre, amiben nincsenek sztárok, nincsenek sztár allűrök. A kemény munkában hiszek, és abban, hogy ennek már a szezon végén meglesz az eredménye. Szeretnénk a klub aranylapjaira felkerülni!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik