NB I

Bognár István lehet Gera utódjelöltje a Fradinál

Orosz Pál elárulta: Hyka nem a zöld-fehéreket választotta, az amerikai ajánlattal nem tudtak versenyezni.

Orosz Pál az M4 Sportreggeli című műsorában elmondta, a 37 éves Gera „egy genetikai csoda”, de hosszú távon már nem várható el tőle, hogy a Fradi vezéregyénisége legyen, ezért is igazolták le Diósgyőrből Bognárt. „Még mindig a hátán viszi a csapatot, de az évek múlnak, nekünk már az utánpótláson is gondolkoznunk kell, Bognár István esélyes erre, reméljük, nem nyomja meg a Fradi-teher.”

A klubvezető megismételte, hogy a Ferencváros célja továbbra is a bajnokság és a kupa megnyerése, ennek érdekében pedig változások történtek a keretben és a stábban is. Utóbbira példa, hogy leigazolták Szilágyi Áron sportpszichológusát, aki a valenciai edzőtáborba is a csapattal fog tartani. Orosz Pál szerint a játékoskeretben is szükség volt frissítésre, kapusposzton pedig fegyelmi okokból történt változás, de Holczer Ádám érkezése nagyobb versenyhelyzetet teremthet Dibusz Dénes számára.

A védelem megerősítésére Botka Endre érkezett Kispestről, de a vezérigazgató szerint a hátsó szekcióban még elképzelhetők változások. „Ghánából is jönnek próbajátékra, illetve van nálunk egy U21-es montenegrói válogatott balhátvéd, de konkrét nevekkel csak akkor jövünk ki, ha alá van írva a szerződés.”

A vezérigazgató azt is elárulta: albán kiszemeltjük, Jahmir Hyka nem a Fradit, hanem az Egyesült Államokat választotta, olyan összeget ajánlottak a játékosért, amivel nem tudtak versenyezni.

A teljes felvétel ITT nézhető vissza.

címlapkép: fradi.hu

Olvasói sztorik