NB I

Nyilatkozata miatt egymilliós bírságot kapott a DVTK ügyvezetője az MLSZ-től

A kövesdi Diallót pedig egy hónapra tiltották el.

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) január 12-i ülésén az alábbi döntéseket hozta.

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) január 12-i ülésén tárgyalta Ulysse Diallo (Mezőkövesd Zsóry), valamint Szabó Tamás (DVTK ügyvezető) fegyelmi ügyét. Ulysse Diallo a november 19-i Mezőkövesd Zsóry FC – Videoton FC bajnoki mérkőzésen (2-1) felugrás közben könyökkel eltalálta Fiola Attilát, aki ennek következtében súlyos sérülést szenvedett. A Fegyelmi Bizottság ezért egy hónapra szóló eltiltással sújtotta a Mezőkövesd játékosát.

Szabó Tamás, a DVTK ügyvezetője a klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában részrehajlással vádolta meg az MLSZ Fegyelmi Bizottságának tagjait és játékvezető-ellenőröket. A FEB ezért egymillió forint pénzbüntetést szabott ki a sportvezetőre.

OTP Bank Liga

Ulysse Diallo (Mezőkövesd), mert veszélyeztette ellenfele testi épségét, amikor a labda megszerzéséért folytatott küzdelemben ellenfelének könyökkel sérülést okozott, mérkőzésen való részvételtől 2017. január 12. napjától kezdődően egy hónapra szóló eltiltást kapott.

Szabó Tamás ügyvezető (Diósgyőr), mert a DVTK hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában az MLSZ vonatkozásában olyan tényre közvetlenül utaló kifejezéseket használt, amelyek alkalmasak arra, hogy az MLSZ működésével kapcsolatban a bizalmat megingassák, 1.000.000 Ft pénzbüntetést kapott.

Olvasói sztorik