NB I

Új edzőt szerződtetett az Újpest

Mostantól a szerb Predrag Rogan is segíti honfitársa, Nebojsa Vignjevic munkáját.

Predrag Rogan hazánkban folytatta pályafutását, írja a srbijasport.net. A vezetőedző 18 hónap után távozik a másodosztályban listavezető Macva Sabac csapatától, és az Újpest FC pályaedzője lesz.

A zurnal.rsoldalnak adott interjújában Rogan elmondta, közös megegyezéssel bontottak szerződést.

– Nebojsa Vignjevic hívására költözöm Budapestre. A megállapodás értelmében az első csapatnál is segíteni fogok, illetve az akadémiát vezetem majd. Vignjevic munkája már régen túlhaladta egy vezetőedző hatáskörét. Bízom benne, hogy az együttműködésünk gyümölcsöző lesz – nyilatkozta.

Olvasói sztorik