NB I

Nagy dobásra készül Mészöly Géza

Hiába az érdeklődés, a Haladás vezetőedzője nem akarja elengedni a csapat értékeit; Király Gábor is edzésre jelentkezett Szombathelyen.

Szerdán felmérésekkel és orvosi vizsgálatokkal kezdte meg a felkészülést a tavaszi szezonra az NB I-ben hetedik helyen telelő Haladás együttese. A csütörtöki első edzést megelőzően Mészöly Géza nyilatkozott a sajtó képviselőinek.

– Az első két nap eredményei azt mutatják, hogy nagyon jó állapotban tértek vissza a játékosok, ez a felmérések és a futásoknál is megmutatkozott. Az állapotfelméréseket összehasonlítva a tavalyival kijelenthetjük, hogy fejlődött a csapat. A hétfő délelőtti edzés után indulunk Horvátországba, és ott folytatjuk a felkészülést. A tavalyhoz hasonlóan idén is két edzőtábort tervezünk, és a másodiknál a felkészülési mérkőzések lesznek fókuszban, és fontos, hogy minél erősebb ellenfelekkel tudjunk játszani – mondta Mészöly Géza.

Korábban úgy volt, hogy a második edzőtábor Törökországban lesz, de a tréner elmondta, más lehetőségek is szóba jöttek.

– A Törökország még bizonytalan, jelenleg több lehetőségünk is van. Lenne egy spanyolországi opció is, ami nagyon jó lenne, de az is elképzelhető, hogy Horvátországba megyünk vissza másodszorra is. Ha hétfőn jó körülményeket tapasztalunk, és erős ellenfeleket tudunk lekötni két héttel későbbre, akkor anyagi megfontolásból is lehetséges, hogy Horvátországba megyünk vissza.

Mészöly Géza megerősítette a sajtóban megjelent híreket, miszerint Hegedűs Jánosra szemet vetett a Puskás Akadémia. A Hali edzőjének azonban eszében sincs elengedni felfedezettjét.

– Nagyon fontos számomra, és nagyon bízom benne, hogy az értékeinket meg tudjuk tartani. Természetesen az nagyszerű, hogy más magyar klubok szemet vetettek több tehetséges játékosunkra is, de remélem, hogy maradásra tudjuk bírni őket. Hegedűs János iránt valóban van érdeklődés, más csapat is kiszúrta, hogy mennyire tehetséges játékos. A fiatal védőnk élő szerződéssel rendelkezik, és a klub nem szeretné eladni. Nagy értéke ő a csapatunknak, és nem szabad az ilyen játékosokat elkótyavetyélni. Talán nem nagyképűség a részemről, hogy én voltam az, aki nagyon erőltette és nagyon bízott benne, hogy ő erőssége lehet ennek a csapatnak.

A nigériai U17-es világbajnok Funsho Bamgboye már november óta Szombathelyen tartózkodik, csütörtökön pedig német másodosztályú Armina Bielefeldtől két újabb próbajátékos érkezett a csapathoz, a kapus Nino vom Hofe és a csatár Janik Brosch.

– A nigériai szeretnénk megegyezésre jutni, azt akarjuk, hogy a mi csapatunkat erősítse. A német próbajátékosokat a horvátországi edzőtábor végéig teszteljük. A támadó az ősszel rugdosta a gólokat a német ötöd osztályban, amelyet valahova az NB II és NB III közé tudok belőni. Majd meglátjuk, hogy nálunk mit tud mutatni, de keressük az ilyen tehetségeket, és nagyon szimpatikus srácok.

Korábban napvilágot láttak olyan pletykák, hogy az 52-szeres német válogatott Kevin Kurányi a Haladáshoz szerződhet.

– Csökkent az esélye, hogy Kurányi a Haladás játékosa legyen. Az eddigi keresete azonban nincs arányban azzal, amit itt meg tudna keresni. Nem valószínű, hogy ez az üzlet létre fog jönni. Szakmailag kiváló lett volna, az sem ijesztett meg, hogy harmincnégy éves, de nem ahhoz van szokva, ami a Haladásnak megfizethető lett volna.

Az ősszel sérülés miatt kulcsjátékosait volt kénytelen nélkülözni Mészöly Géza, de a téli felkészülést a válogatott-rekorder Király Gábor, az ausztrál David Williams és a spanyol Ezrquiel Calvente is a csapattal kezdi.

– Úgy néz ki, hogy David Williams teljesen kipihente magát, ő azért nagyon hiányzott az ősz második felében. Calvente állapota kétséges számomra, de a menedzserek szerint meggyógyult. Bízunk benne, hogy a segítségünkre lehet. A lényeg, hogy mindketten itt vannak, és elkezdik a munkát. Király Gábor nagyon készült már erre a januári időszakra, ő is velünk kezdi a felkészülést, és remélhetőleg egy nagyszerű 14 mérkőzést fog produkálni.

Mészöly Géza elárulta, hogy egy igazi nagy dobásra készül az átigazolási piacon.

– Nem szeretnék nevet mondani, de egy minőségi játékosról van szó, akivel korábban dolgoztam együtt, és nagyon tudná segíteni a támadószekciót. Úgy érzem, hogy ezzel nagyot tudnánk húzni. Bízom benne, hogy napokon belül eldől ez a kérdés. Összességében nagyon pozitívan várom a tavaszt. Ha a felkészülés a tervek szerint alakul, és a csapat ezen megerősítése megtörténne, akkor jó szezont tudnánk zárni.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik