NB I

A Haladás válogatott védőjével erősítene a Puskás Akadémia

Élvonalbeli hátvédet szerződtetne Pintér Attila.

A vaol.hu információi szerint a Haladás NB I-es csapatának U21-es válogatott védőjét, Hegedűs Jánost az NB II első helyén álló, Pintér Attila irányította Puskás Akadémia szerződtetné.
A felcsútiak érdeklődését a zöld-fehérek ügyvezető igazgatója, Tóth Miklós sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta. Mint ahogy azt sem, hogy – ugyanezen honlap információja szerint – a Haladás tulajdonosai csütörtökön megbeszélést tartanak, ahol Hegedűs ügye is terítékre kerül.

A 20 esztendős, Budapesten született, de az Illés Akadémián nevelkedett belső védő a tavalyi budaörsi kölcsönjátékot követően tért vissza Szombathelyre. A jó felépítésű futballista a negyedik fordulóban kapott először lehetőséget, azóta kirobbanthatatlan a kezdőcsapatból. Összesen 16 NB I-es mérkőzésnél jár, egy gólt szerzett. Az élő szerződéssel bíró labdarúgó jelenlegi piaci értéke 200 ezer euró.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik