NB I

Szivicset többet nem látják szívesen a szerb szövetségnél

Másodszor hagyta cserben az utánpótlás-válogatottakat a Mezőkövesd kispadjára leülő szakember.

Pintér Attilát Tomiszlav Szivics váltja a mezőkövesdi kispadon a tavaszra. A hír természetesen az elmúlt napokban a teljes magyar sportsajtót bejárta, de nemcsak itthon keltett feltűnést, hanem Szerbiában is, ahol a tréner eddig az U21-es válogatott szövetségi edzője volt.

Szivics ugyanis már másodszor hagyta ott váratlanul a szerb szövetséget, első ízben még 2010-ben a Kecskemét kispadjáért (2002 és 2005 között pedig Szerbia és Montenegro U19-es és U21-es csapatainál is dolgozott), amit érthető módon nem néznek jó szemmel és Mitar Mrkela, a Szerb Labdarúgó-szövetség utánpótlás-koordinátorának szavai után szinte biztosra vehető, hogy a korábbi diósgyőri szakember többet már nem fog a szövetségük alkalmazásában állni.

– A labdarúgó-szövetség nem szeretne kritizálni valakit, aki jó ideig nekünk dolgozott és szép eredményeket ért el, de nem tagadhatjuk le, hogy csalódottak vagyunk amiatt, ahogyan a válás végbement. Nagyon ritkán fordul elő, hogy valaki többször is így bánjon a szövetséggel. Az biztos, hogy a jövőben körültekintőbbek leszünk azzal kapcsolatban, hogy kibe vetünk bizalmat. Nem lehetünk átjáróház – nyilatkozta Mrkela a novosti.rs-nek.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik