NB I

Ristevski történelmet írna a Vasassal

Az angyalföldiek játékosa szerint már bizonyították, hogy van keresnivalójuk a bajnokságban.

A harmadik helyen telelő Vasasban az összes mérkőzésen a kezdőcsapatban lépett pályára az NB I-ben a macedón hátvéd, Kire Ristevski. A 26 éves focista az angyalföldiek hivatalos honlapjának értékelte az őszi tizenkilenc fordulót.

– Egy nagyon erős és jó felkészülést végeztünk a szezon előtt, ez megadta az alapot arra, hogy jól induljunk neki a bajnokságnak. Kiemelkedő eredményeket sikerült elérnünk, mindegyik jelenlegi élcsapatot sikerült már egyszer legyőznünk, ami bizonyítja, hogy van keresnivalónk. A legnagyobb erősségünk talán a csapatszellem, emellett persze örülök annak, hogy stabil csapattag vagyok, igyekszem megszolgálni a belém fektetett bizalmat. Voltak persze periódusok, ahol elhagyott minket a szerencse, és persze nekem is voltak gyengébb meccseim. Ez is része a futballnak – összegzett Ristevski.

– Szeretnék történelmet írni a Vasassal. Egy bajnoki cím, esetleg kupagyőzelem jó lenne, de mindenképpen az első helyek környékén akarunk maradni. Ezzel örömet szereznénk a szurkolóknak is. A leginkább arra kell ügyelnünk, hogy továbbra is keményen dolgozzunk. Erre ismét jó alapot adhat a téli felkészülés. Fontosnak tartom megjegyezni: továbbra is kulcsfontosságú, hogy az eddigihez hasonlóan figyeljünk egymásra a mérkőzéseken. Volt egy-két szerencsétlen szituáció az őszi szezon második felében, amiket el kell kerülnünk, de bízom magunkban, hogy ezt is megoldjuk – mondta el várakozásait a védő.

Olvasói sztorik