NB I

Gera: meghatározta az egész őszünket, hogy alig volt pihenőnk

Az FTC középpályásának a Biblia ad erőt a mindennapokra.

Karrierje egyik legsikeresebb évén van túl Gera Zoltán (37). A Ferencváros labdarúgója klubjával bajnoki címet és Magyar Kupát is nyert 2016-ban, emellett hatalmas része volt abban, hogy az Európa-bajnokságra 44 év szünetet követően kijutó magyar válogatott kiválóan szerepelt a kontinenstornán. A portugáloknak lőtt gólját ráadásul az Eb legszebb találatának választották – olvasható a Blikk.hu-n.

– Sok összetevője van mindennek – kezdte Gera arra a kérdésre, minek köszönhető, hogy 37 évesen is kirobbanó formában van. – Fizikálisan valóban jól bírom attól függetlenül, hogy voltak komoly sérüléseim pályafutásom során. Figyelek magamra, fontos a regeneráció, lényeges a jó családi háttér, ami nekem megvan, támogatnak a szeretteim. A lelki erőm pedig Istentől van, a Bibliát olvasom mindennap, nagyon sokat merítek belőle. A keresztény életem, az, hogy hívő vagyok, kiemelt szerepet játszik a kar­rieremben – folytatta a rutinos játékos, majd a 2016-os éves is értékelte.

– Nagyon jó volt megélni a sikereket a Fradival, 12 év után lettünk bajnokok, a Magyar Kupa-finálét ráadásul az én gólommal sikerült megnyernünk. Hatalmas öröm volt számomra, hogy ilyen hosszú időt követően ismét bajnoki aranyat ünnepelhettünk. Persze az évet jól kell befejezni, és az őszi idényünk sajnos nem alakult megfelelően – a 37 éves focista aztán azt is megindokolta, mi lehetett a Ferencváros őszi gyengélkedésének az oka.

– Az Európa-bajnokságot követően sok csapattársammal együtt csak egy hét szünetünk volt, rögtön jöttek a Bajnokok Ligája-selejtezők, amelyek sajnos kudarccal végződtek. Az, hogy szinte alig volt pihenőnk, meghatározta az egész őszünket, sok játékosunk sérüléssel bajlódott, nem tudtunk folyamatosan jó teljesítményt nyújtani. Mindenképpen az a célunk, hogy tavasszal ismét visszataláljunk a győzelem útjára – foglalta össze a 96-szoros válogatott középpályás, végül arra is kitért, jó szívvel emlékszik vissza a franciaországi Eb-re.

– De sajnos, ha az embert ezt követően olyan kudarc éri, mint minket az albán Partizani elleni BL-selejtezőn, könnyű elfelejteni a közvetlenül előtte történt sikereket. Felejthetetlenek a nyári emlékek, de ha folyton ezekről gondolkodnék, bajba kerülnék. Azért a karácsonyi szünetben, amikor lesz időm, lehet, hogy újra felidézem ezeket a csodás pillanatokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik