NB I

Nikolics is bekerült a Vidi-álomcsapatba – így reagált a támadó

December elején indított internetes játékot a Videoton FC, a drukkerek az elmúlt 75 év székesfehérvári álomcsapatát állították össze – 1273-an küldték el voksukat, íme az összesített eredmény:

A kezdőcsapat: Disztl Péter (673) – Disztl László (553), Marco Caneira (459) Juhász Roland (783), Stopira (627) – Filipe Oliveira (594), Csongrádi Ferenc (582), Dvéri Zsolt (574), Sándor György (373) – Nikolics Nemanja (897), Andre Alves (569)

Az álomcsapat keretébe a következő játékosok kerültek még be: Juan Calatayud (427), Paulo Vinícius (413), Szolnoki Roland (348), Kovács István (356), Karsai László (336), Szabó József (497) és Májer Lajos (457).

Két héten keresztül játszhattak a szurkolók a klub alapításának 75. évfordulója alkalmából indított internetes játékon, ahol eldöntötték, milyen összeállításban és melyik vezetőedzővel küldenék pályára csapatukat – írja a Videoton FC honlapja. Az alábbi csapat tehát a játékban résztvevő 1273 szurkoló véleményét tükrözi, és azok a játékosok alkotják, akikre a legtöbb szavazat érkezett.

Nikolics Nemanja így reagált hivatalos Instagram oldalán a beválasztásra: „Köszönöm, hogy a Vidi-drukkerek engem is beszavaztak az álomcsapatba!”

Köszönöm, hogy a Vidi-drukkerek engem is beszavaztak az álomcsapatba!

Nikolic Nemanja (@niko_nemanja) által közzétett fénykép, 2016. Dec 19., 13:25 PST

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.