NB I

Edzőváltás az MTK-nál?

A Rangadó értesülései szerint Teodoru Vaszilisz helyett Tamási Zsolt irányítja a kék-fehéreket.

Kiesőhelyen tölti a téli szünetet az élvonalban az MTK, ezért a klubvezetők edzőváltás mellett döntöttek. Úgy tudjuk, hétfőn jelentik be, hogy Teodoru Vaszilisz helyett Tamási Zsolt irányítja a csapatot. A másik utódjelölt a kék-fehérek korábbi sikeredzője, Egervári Sándor volt – értesült a Rangadó.hu.

Tamási a Sándor Károly Akadémia szakmai vezetőjeként, illetve az U19-es korosztály vezetőedzőjeként tevékenykedett eddig. A szakember 2005 januárjában írt alá a klubhoz, akkor fél évig Budapesten dolgozott, majd Agárdra került, ahol azóta is dolgozik. 2014 októberétől a Brüll Alfréd Akadémia vezetőségi tagja. Az NB I-ben egykor a Győri ETO vezetőedzőjeként mutatkozott be.

A hírek szerint Teodoru Vaszilisznak sem kell távoznia az MTK-tól, valószínűleg a klub utánpótlásában folytatja edzői pályafutását.

Olvasói sztorik