NB I

A Honvédnak a Leicester ad hitet

Marco Rossi szerint az esélytelenek nyugalmával, de bizakodva vágnak majd neki a tavaszi szezonnak.

Marco Rossi, a Budapest Honvéd vezetőedzője nem tartja kizártnak, hogy a szezon végén csapatával bajnoki címnek örülhet, többek közt ez is kiderül abból az interjúból, amelyet az olasz alfredopedulla.com-nak adott.
A portál szerint az olasz edzők közül Antonio Conténak és Carlo Ancelottinak is minden esélye megvan arra, hogy külföldön bajnoki címre vezesse csapatát, s megjegyzi, noha a magyar futball kevesebb figyelmet kap arrafelé, a Marco Rossi irányította Honvéd is beleszólhat a végső küzdelembe.

– Ahogyan láttuk tavaly, a Leicester City az esélytelenek nyugalmával nyerte meg az angol bajnokságot. Úgy gondolom, a mutatott teljesítménnyel megérdemeljük azokat az eredményeket, amelyeket eddig elértünk. Tizenkilenc fordulón túl vagyunk, tizennégy van még hátra, azonban most hosszabb szünet következik. A téli átigazolási időszak pedig megváltoztathatja az erőviszonyokat, a Ferencváros és a Videoton is hét-nyolcszoros költségvetéssel működik hozzánk képest – mondta Rossi, akit arról is kérdeztek, kik azok a magyar tehetségek, akik a jövőben megállhatnák a helyüket az olasz bajnokságban.
– Nagy Dominik a Ferencváros középpályása nagyon tehetséges, ő most Lengyelországba szerződik, de ott van az én csapatomban a 20 esztendős Gazdag Dániel, aki jó technikai képességekkel rendelkezik, s kiválóan tud helyezkedni – zárta mondandóját.

Olvasói sztorik