NB I

Négy játékos leigazolását tervezi a Diósgyőr

A DVTK vezetőedzője elárulta, kikkel volt elégedett az ősszel és milyen változások várhatók az átigazolási szezonban.

Tizenkilenc forduló elteltével a kilencedik helyen áll a Diósgyőri VTK, amely a sereghajtó szerepét is megízlelhette az őszi szezon folyamán. A miskolciak két győztes meccs után kilenc nyeretlennel folytatták az idei NB I-es szereplésüket, ám az utolsó négy fordulón aratott három győzelmüknek köszönhetően feljebb kúsztak a tabellán. A boon.hu a csapat vezetőedzőjével, Horváth Ferenccel készített interjút, melyben szóba került a hullámvölgy és a téli erősítés tervezete is.

– Nagyon érdekes fél szezon volt, úgy gondolom, minden volt benne, aminek lennie kell, és olyan is, aminek nem kellett volna, csúfos vereségek, bravúros győzelmek. Amikor elvállaltam ezt a feladatot, a felségem azt mondta, hogy a poklot és a mennyet is meg fogom tapasztalni. Utóbbihoz még kellene felfelé kapaszkodni – nyilatkozta Horváth, majd arra is kitért, miért nem beszélt elődjével, Egervári Sándorral a játékosokról, amikor átvette a csapat irányítását.

– Én ilyen vagyok, szeretem a saját bőrömön megtapasztalni a dolgokat. Csak a tisztánlátás végett: ez nem Egervári Sándor és Horváth Ferenc emberi kapcsolatáról szól, ugyanis bárhol vállaltam munkát, soha egyetlen elődömet sem kérdeztem meg, mert így mindenki abszolút tiszta lappal tudott indulni nálam. Azt sem firtattam soha, hogy melyik játékosom mennyit keres, mi van a szerződésében, van-e benne olyan kitétel, hogy hány meccsen kell pályára lépnie ahhoz, hogy X forint üsse a markát, mert nem akarom, hogy ez, vagy bármi más ehhez hasonló befolyásoljon a szakmai munkában, a döntésekben – folytatta a boon-nak a tréner.

Horváth Ferenc reméli, lesz lehetősége olyan labdarúgók leigazolására, akiket ő szeretne látni a klubnál.

– Új csapat építéséről nincs szó. Örülnék, ha négy erősítést jelentő játékossal tudnánk frissíteni a keretet. És ezeknek magyar labdarúgóknak kellene lenniük, ha az MLSZ hazai játékosok szerepeltetésére vonatkozó ajánlását be akarjuk tartani – ismertette a terveit a vezetőedző, majd az esetleges távozókról is beszélt. – Eszembe kell, hogy jusson az is, mi volt akkor, amikor nem úgy mentek a dolgok, ahogy szerettük volna, hogy ki milyen karakter volt a nehézségek idején. Jó lenne jó néhány változás a keretben, de azt azért tudomásul kell venni, hogy nehéz ilyenkor játékost találni. Óvatosan kell kezelni ezt a kérdést, meg kell nézni, kiket tudunk igazolni, és hogy kiktől kellene megválnunk. Azt gondolom, hogy az egyik legnagyobb erősítést az jelenetné, ha a sérült játékosok felépülnének, Ugrai, Karan erősségünk lehet tavasszal. Persze azt, hogy kívülről milyen minőségben kívánunk erősíteni, a klubnak kell eldöntenie, így azt is, hogy a kiesés elől menekülő, vagy komolyabb terveket szövögető csapatot akar. Utóbbihoz bele kell nyúlni a pénztárcába.

– A szezon vége felé voltak jó teljesítmények, az elején is, egyéni szinten, de a végén már a csapat érdekei alá rendelve. Neveket azonban nem szeretnék mondani, mert nem tudok olyat, aki végig jól teljesített volna. Az biztos, hogy a játékosokban maradtak tartalékok, remélem tavasszal ezeket sikerül előhozni. Vannak olyanok, akik a maximumot adják, és ez mégsem elegendő, és vannak, akik tehetnének többet, de ez mégse jön ki belőlük. Emiatt volt elég sok vihar az öltözőben. De volt egy nagyon őszinte rész is, amikor mindenki elmondott mindenkinek mindent. Onnantól datálódik, hogy csapatként kezdtünk dolgozni – zárta a nyilatkozatát Horváth Ferenc.

Olvasói sztorik