NB I

Eldőlt Pontes sorsa: repül?

Hétfő délután igazgatósági ülést tartanak Debrecenben, melynek egyetlen témája a DVSC őszi szereplése. A Rangadó úgy tudja, meg vannak számlálva Leonel Pontes napjai…

Értesüléseink szerint már az Újpest elleni 2-0-ás vereség előtt megszületett a döntés arról, hogy elküldi 44 éves portugál szakvezetőjét a debreceni klub. Mint ismert, Pontes azok után vette át a csapatot, hogy a karmesteri pálcát évekig kézben tartó Kondás Elemér távozott. Az új „seprű” a legkevésbé sem söpört jól, ugyanis gyalázatos őszi idényen van túl a Loki, amely a tizedik helyen áll az NB I-ben, mindössze a Gyirmótot és az MTK-t előzi meg, az utóbbit csak jobb gólkülönbségével.

A Pontes-csapat 5-5-9-es mérleggel zárta az esztendőt, és értesüléseink szerint a trénernek már nem is lesz lehetősége arra, hogy javítson a jelenlegi helyzeten. A klubhoz közeli forrásaink biztosra veszik, hogy a vezetés elküldi Leonel Pontest, kinek irányítása alatt 15 meccsen három győzelmet aratott, négy döntetlent játszott és nyolc alkalommal szenvedett vereséget a csapat, a gólkülönbsége 12-22.

Megkerestük a DVSC-t is, ahol azt a tájékoztatást kaptuk, hétfőn 17 órától igazgatósági ülést tartanak: a téma nem is lehetne más, mint a nem is olyan régen szebb napokat látott együttes gyenge őszi teljesítménye. A Rangadó úgy értesült, nem elképzelhetetlen, hogy a korábbi edző, Herczeg András veszi át az irányítást. A felkészülés január 11-én indul…

Olvasói sztorik