NB I

„Nagy Dominik kezezése tizenegyes volt, a Fradira nézve hízelgő az eredmény”

Állandó szakértőnk, Glázer Róbert, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya értékelte az örökrangadót.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott az MTK csapatával az NB I 19. fordulójának zárómérkőzésén. Az összecsapás sok izgalmat és fordulatot tartogatott. Állandó szakértőnk, Glázer Róbert értékelte a látottakat.

– A mérkőzés izgalmas volt, nemzetközi szintű hajtást, de csak másodosztályú technikai kivitelezést láthattunk. Thomas Doll nagyszerű taktikát dolgozott ki, a 4-3-3 játékrendszer úgy nézett ki, hogy a két szélső védő rendszerint csatlakozott a támadáshoz, akár nyolcan is támadtak, csak Gera Zoltán maradt középen a két belső védővel. Az MTK-tól a szokásos játékot láthattuk, de náluk is sok volt a technikai hiba. A Fradi nincs a legjobb formában, de megérdemelten szerzett vezetést. Az első félidőben Nagy Dominik játéka pozitív volt, rengeteget futott, és noha a Fradi vezető találata Baki öngóljából született, Nagy volt az, aki bemozgott az üres területre, megérdemelt találat volt. Az viszont már első félidőben megfogalmazódott bennem, hogy indulatos a meccs, különösen Csukics viselkedett túlságosan indulatosan.

– Nagy Dominik a második félidőben kevesebbet futott, ezt nem is értettem. Úgy tűnt, a Ferencváros 1-0-ra megnyeri a meccset, de nem így lett. Ez nem második sárga volt Csukics részére, hanem egyből piros, és szerintem elég komoly sérülést okozott. Ezután Doll átszervezte a csapatot, Nagy Dominikot visszavitte bal bekkbe, Leandro bement középre, és Gyömbér jött be a középpályára, ezzel lelassult a Fradi játéka. Ezután egyre jobban érvényesült az MTK sok passzos játéka, ami mindig jellemző rájuk. Érezhető volt, hogy a Fradi gólt fog kapni. Nem is értettem, Nalepa hogyan helyezkedett így Torghelle fejesénél, aki később a győzelmet is megszerezhette volna az MTK-nak.

– Jómagam edzőként is átéltem, hogy a játékvezetők nem mindig úgy döntenek, ami a csapatnak kedvez, ilyenkor az ember külső tényezőkben keresi a hibát, és a játékvezetőt támadja. De ott volt Nagy Dominik kezezése, ami egyértelmű tizenegyes volt, és ha azt belövi az MTK, akkor kikap a Fradi. Az adott volna még pluszt, ha tényleg tizenegy a tizenegy ellen játszanak, és sokkal jobb kivitelezésben. Végül az eredmény azt hiszem a Fradira hízelgő, ha megadják a tizenegyest vagy Torghelle a végén befejeli, akkor az MTK nyerhetett volna.

– Az MTK nagyon szép futballt játszik, legalább öt-hat ponttal többel kellene, hogy rendelkezzen. A Fradi alapcsapata megváltozott, elment a Lamah és a Nagy Ádám. Nincs Varga Roland, Ramírez amióta válogatott, visszaesett a formája. Gera és Hajnal is sérült volt, így a Fradi sokszor nem tudott legjobb csapatával kiállni. Mindettől függetlenül a Fradi még mindig bajnokesélyes.

Olvasói sztorik