NB I

Oenning: A jó hír, hogy senkinek nincs több pontja

Edzői nyilatkozatok a 19. fordulóból.

Diósgyőr – Gyirmót 1-0

Horváth Ferenc, Diósgyőr: – Jól futballoztunk az első félidőben és a második játékrész első felében.
Vezetést tudtunk szerezni, azért lett mégis ilyen nehéz a mérkőzés vége, mert nem tudtuk megszerezni a második találatunkat, holott a lehetőségeink megvoltak a gólszerzésre. Kicsit izgalmas lett a vége, egy ilyen “rangadón” előfordul, hogy a vesztésre álló csapat beszorítja a másikat. Kontrolláltuk a mérkőzést, abszolút megérdemeltük a győzelmet. Motivált CSAPAT voltunk, mindenki megtette a magáét a saját posztján, láttam jobb teljesítményeket, mégis a csapat teljesítményét emelem ki. Ha a kupameccset is ideszámolom, akkor a legutóbbi öt mérkőzésből négyet nyertünk, a bajnokság második felében a 6. helyen áll a csapat, lépdelünk fölfelé,a mi örvendetes dolog. Végezetül szeretném megköszönni mindenki munkáját, akik segítettek abban, hogy a csapat kiegyenesedjen a végére.

Urbányi István, Gyirmót: – Nagyon izgalmas mérkőzés volt, amiért nagy dicséret illeti a játékosaimat. A nyolc vereség után persze óvatosan kell bánni a jelzőkkel, de ma minden dicséretet és tiszteletet megérdemelnek, mert ilyen helyzetben nehéz ilyen egységesen játszani, és ilyen teljesítményt nyújtani. Kapufákat rúgtunk, ziccereink voltak, a második félidő végén a DVTK-nak sansza sem volt, hogy átjöjjön a félpályán, még a 16-osról sem tudott kijönni. Helyenként jól játszottunk, két veszélyes kontrát vezettünk, a hat játékvezető elnézett egy kezezést a 16-oson belül. A kapufáról kétszer kifelé pattant a labda, ezzel mit tehet az ember? Irigyeljük azt a csapatot, amelyik egy ilyen mérkőzésen ilyen góllal nyerni tud. Nagyon kellemetlen volt Vela lövése, nem Sebőköt hibáztatom, nagyobb baj, hogy előtte a felszabadítás középre ment. Remélhetőleg a játékosok azt a következtetést vonják le, hogy ma sokat tettek a sikerért, de kevés volt, ezért legközelebb még többet kel tenni. Utálok kikapni, de ha ki kell, akkor inkább ilyen módon. Hosszú és tanulságos időszakon vagyunk túl, ez a Gyirmót FC első szezonja az élvonalban.

forrás: dvtk.eu


Haladás – Videoton 1-1


Mészöly Géza, Haladás:
– A kispadon Angyal Zsolt 22 évével már rutinosnak számított, a többiek mindössze 16-18 évesek voltak. A bajnokaspiráns, válogatottakkal teletűzdelt Videoton ellen győzelemmel felérő döntetlent értünk el. Egyenlítő gólunk után megleptük a székesfehérváriakat, nekik, de nekünk is voltak helyzeteink. Kis szerencsével tehát nyerhettünk is volna. Különösen a második félidei játékunkra lehet építeni a jövőben. Örülök, hogy Kiss Tamás és Kiss Bence személyében két fiatal játékos debütált az NB I-ben.

Henning Berg, Videoton: – Győzni jöttünk, ezért csalódott vagyok. A második félidőben szereztünk is egy szabályos gólt. Danko Lazovic megkérdezte a játékvezetőtől: elvégezheti-e a szabadrúgást. A bíró igennel felelt, ám utána Feczesin hiába lőtt a hálóba, ám Vad II. érvénytelenítette a találatot. Az első félidőben jól játszottunk, sok gólszerzési lehetőségünk volt, ekkor eldönthettük volna a meccset. Szünet után a Haladás bátrabban támadott, ekkor nem védekeztünk olyan jól, mint az első játékrészben. A szombathelyiek szabadrúgásból kiegyenlítettek. A végén a hazaiaknak akkor volt helyzetük, amikor kitámadtunk, kockáztattunk és kontrákból veszélyeztettek. Ha az első félidőben belőttük volna helyzeteinket, eldönthettük volna a mérkőzést.

forrás: haladas.hu


Honvéd – Mezőkövesd 1-0

Marco Rossi, Honvéd: – Olyan meccs alakult ki ebből, amire előzetesen számítottunk. Nehéz találkozót játszottunk egy felkészült csapat ellen. Taktikus meccs volt, de több helyzetet alakítottunk ki, mint az ellenfelünk, ezért úgy érzem megérdemelten nyertünk. Az év elején, ha valaki azt mondja, hogy a Vasas, Videoton , Honvéd lesz az első háromban az őszi szezon végén, valószínűleg bezárják a bolondok házába. Az alázat a legfontosabb, ha ezt az alázatot elveszítjük jövőre, óriási pofont kaphatunk a tavasszal. Nekünk mindig többet kell tennünk, mint az ellenfél, ha ezt fenn tudjuk tartani, nyugodtan álmodozhatunk tovább. Senki nem ajándékozott semmit nekünk, mindent saját erőnkből értünk el.


Pintér Attila, Mezőkövesd:
– Gratulálni szeretnék a játékosaimnak és a klubnak az elmúlt félévhez, senki nem számított arra, hogy egy kialakulóban lévő csapat így tud majd szerepelni. Mindkét együttes taktikusan játszott, de a végjátékunk sajnos nem volt pontos. A Honvéd többnyire hosszú labdákkal próbálkozott, hibáztunk egyet, a hazaiak pedig kíméletlenül kihasználták ezt. Nagyot küzdöttek a Honvéd fiatal játékosai, ismét átérezték a piros-fekete mez jelentőségét. Mind a két csapat egy ötös falat húzott, amit igen nehéz volt felbontani, sajnos nem tudtunk élni a lehetőségeinkkel, míg a Honvéd kihasznált egyet a kevés helyzete közül, így vereséget szenvedtünk.


Paks – Vasas 1-0

Michael Oenning, Vasas: – Ilyen a futball. Az első félidő végén egy elkerülhető góllal hátrányba kerültünk, a második félidőben próbáltunk egyenlíteni. Próbáltunk futballozni, ezen a talajon sajnos nem volt egyszerű, sajnos nem is tudtunk betalálni. A helyzeteket kialakítottuk, 70%-ban nálunk volt a labda, de ez nem ért pontot. 34 pontunk van, ennél több senkinek nincs, így nem lehetünk szomorúak az őszi szezon egészét nézve.

forrás: vasasfc.hu


Újpest – Debrecen 2-0

Nebojsa Vignjevic, Újpest: – Nagyon jó mérkőzést játszott a két együttes. A Debrecen jó csapat, sok jó játékosuk van. Az első félidőben kiegyenlített volt az összecsapás, a második félidőben hamar gólt szereztünk, utána elveszítettük a kontrollt. A Loki majdnem kiegyenlített, szerencsénk is volt. A második gól megnyugtatta a csapatomat.

Leonel Pontes, Debrecen: – Gratulálok az ellenfélnek a győzelemhez. Az első félidő elején voltak helyzeteink, a mérkőzés többi részében az Újpest akarata érvényesült, és megérdemelték a győzelmet. A második félidőben kétes szituáció előzte meg az Újpest gólját. Próbáltam kettős cserével frissíteni a játékunkon, de az új játékosok nem adtak pluszt. Utána is voltak helyzeteink, de ezek kimaradtak. A mai mérkőzésen is volt olyan szituáció, amelyen a Loki játékosait nem megfelelően ítélték meg a játékvezetők.

forrás: haon.hu

Olvasói sztorik