A bajnokság két legjobb formában lévő csapata találkozott szombat délután az NB I tizenkilencedik fordulójában a Bozsik Stadionban, azaz a Budapest Honvéd fogadta a Mezőkövesd Zsóry FC-t. A hazaiak öt, míg a vendégek hét veretlenül megvívott találkozóval várták az utolsó őszi fordulót.
Kevés próbálkozással, de nagy küzdéssel indult a mérkőzés, sok kis szabálytalanság és reklamálások jellemezték az első tizenöt percet. A 18. percben aztán egy kis izgalom is költözött a pályára, Lanzafame kapta meg húsz méterre a kaputól üresen a labdát, az olasz csatár nagy lövése pedig a felső lécet találta telibe Tujvel érintésével. Nem sokkal később Eppel terült el a vendégek tizenhatosán belül, ám a sípszó néma maradt, ellenben Marco Rossival és a néhány ezer hazai szurkolóval, akik büntetőt reklamáltak. Ezután eléggé visszaesett a meccs színvonala, a kapuk egyáltalán nem forogtak veszélyben. Az első játékrész vége előtt azért még egy kisebb lehetőség adódott a Honvéd előtt, egy szögletre üresen érkezett Koszta, ám a középpályás senkitől sem zavartatva erőtlen fejest küldött a kapura.
A második félidő rögtön egy góllal kezdődött, ám Berke játékvezető észrevette, hogy Molnár eljátszotta “Isten kezét”, és szabálytalanul juttatta a hálóba a labdát. Az 56. percben a már szabadrúgásból is több gólt szerző Lanzafame előtt adódott ismét lehetőség, hogy pontrúgásból hálót zörgessen, de 17 méterről feladta a labdát Tujvelnek. A 70. percben aztán megtört a gólcsend, Eppel fejelt nyolc méterről a kapu bal oldalába Botka jobb oldali beadását, 1-0. A 78. percben a meccs addigi legnagyobb helyzetét alakította ki a Mezőkövesd, ám a kapu torkából szögletre mentettek Kink elől a védők. A bekapott gól láthatóan felrázta a kövesdieket, ám nem tudtak betalálni, a 93. percben Strestík óriási ziccere kimaradt, így a Honvéd egy Eppel-góllal megnyerte a meccset.