NB I

Horváth Ferenc: a Diósgyőrt nehéz földbe döngölni

A DVTK trénere szerint nagy baj lenne, ha motiválni kellene a játékosait.

A Gyirmót FC Győr együttesét fogadja a DVTK az NB I utolsó őszi fordulójában a hétvégén. A diósgyőriek jelenleg a kiesést jelentő tizenegyedik helyen állnak, míg a vendégek a sereghajtó pozícióját foglalják el. A miskolciak vezetőedzőjének, Horváth Ferencnek a mérkőzés előtti hivatalos sajtótájékoztatóján adott nyilatkozatát a dvtk.eutette közzé.

– Az utolsó meccseken mindig nagyon fontos az akarati tényező, jelen pillanatban mindkét csapat nagyon motivált, fontos a három pont begyűjtése. A kapitányunkat elveszítettük ezen a héten, nehéz helyzetbe hoztak minket, de csak azért is szeretnénk megmutatni, hogy a Diósgyőrt nehéz a földbe döngölni. Az életéért harcoló Gyirmótot fogadjuk. Megnéztem az utolsó 3-4 meccsüket, egyáltalán nem játszottak alárendelt szerepet egyik találkozón sem, sőt egy szervezett csapatot láttam, amely nyerni akar. Nem lesz könnyű, nem fogják nekünk adni csak úgy a három pontot. Hasonló meccs lesz, mint a Paks elleni, nekünk kell kezdeményezni, de figyelni kell a védekezésre is, hiszen jól kontrázó csapat a Gyirmót. Akinek nem jelent motivációt az, hogy a téli szünetben ne kelljen azt a tabellát nézni, amelyen a DVTK kieső helyen áll, annak nagyon nem is érdemes itt fociznia. Nagy bajban vagyunk, ha valakit motiválni kell – zárta Horváth Ferenc.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.