NB I

Pontes repül Debrecenből?

Kirúghatják a portugál trénert, ha a Loki kikap az Újpesttől az ősz utolsó fordulójában.

Enyhén szólva nem éppen a legszebb nap­jait éli a hétszeres magyar baj­nok debreceni focicsapat, amely 18 forduló után csak a nyolcadik helyen áll az NB I-ben, két pontra a kiesőhelytől. Tulajdonképpen semmi meglepő nincs a Loki vergődésében, hiszen még a nyári átigazolási szezon lezárulása előtt jelentős változáson ment keresztül a játékoskeret. Anyagi okokból több meghatározó futballista távozott a DVSC-től, míg a helyükre kapkodva szerződtetett labdarúgók a jelek szerint nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Holott a Borsonline szerint havi 6, 9, 11 ezer eurós (1,9, 2,8, 3,5 millió Ft) fizetést is felmarkolnak a nagy reményekkel igazolt sztárocskák. A játékosokat persze nem lehet lecserélni egyik pillanatról a másikra, így a vártnál gyengébb eredményeknek szokás szerint az edző, Leonel Pontes ihatja meg a le­vét – írja a borsonline.hu.

Szó mi szó, a statisztika egyáltalán nem hízelgő a mindig mosolygós, a játékosok által kedvelt portugál szakemberre nézve: a korai Magyar Kupa-kiesés mellett 14 bajnokiból mindössze hármat tudott megnyerni irányítása alatt a DVSC, négy döntetlen és hét vereség mellett. Már szeptember végén megírtuk, hogy a Loki eddigi külföldi edzőit tekintve övé a leggyengébb eredménysor, és ez azóta sem változott. Nos, a klub részéről ugyan nem kaptunk megerősítést, de úgy tudjuk, ha a Loki a hétvégén vereséget szenved az Újpest ellen Kecskeméten, menesztik Pontest.

Állítólag Szima Gábor tulajdonos már korábban megvált volna a trénertől, ám a „portugál vonalat” – a Loki pallagi utánpótlásbázisán is vannak a dél-európai országból edzők – a résztulajdonos önkormányzat hozta be a képbe, ezért a váltáshoz közös akarat szükséges.

Olvasói sztorik