NB I

Nem érdemelt győzelmet a Videoton a DVSC vezetőedzője szerint

Edzői nyilatkozatok a 18. fordulóból.

Vasas–Diósgyőr 3-0

Michael Oenning, Vasas: – Viszonylag könnyű értékelni ezt a mérkőzést. Gratulálok a csapatomnak, sikerült kihevernünk a kupafiaskót. Remekül játszottak a srácok, pillanatnyi kétséget sem hagytak afelől, hogy melyik a jobb csapat. A széleken igyekeztünk megbontani a Diósgyőr védelmét, ami sikerült is, csak a gól hiányzott sokáig. Amint megszereztük az első találatot – még ha szerencsésen is – remekül ment tovább a játék, nagyszerűen szálltak be cseréink is, ennek köszönhetően, várhatóan az élen zárjuk az őszi szezont.

Horváth Ferenc, DVTK: – A történet több sebből vérzett már a kezdés előtt. Úgy gondolom, hogy az első félidőben jól tartottuk magunkat, mi több, lehetőségeink is voltak kontrákból, csak a befejezés hiányzott. A második félidőben a Vasas két perc alatt lerendezte a mérkőzést, ezt követően már csak a gólarány volt kérdéses. Be kellett tartani az MLSZ ajánlásait, emiatt bármit is nehéz lett volna ezzel a kerettel tenni, remélem a téli szünetben sikerül jó játékosokkal erősödnünk.

forrás: boon.hu


Mezőkövesd–Ferencváros 2-0

Pintér Attila, Mezőkövesd: – Egy nagyon jó mérkőzést játszottunk. Úgy gondolom, nekünk volt több lehetőségünk. Megérdemelten nyerte meg ezt a mérkőzést a csapat. Ismételten szeretném megköszönni a szurkolóinknak a buzdítást. Nem vagyok varázsló, én mindig is a munkában hittem. Idő kell ahhoz, hogy minden sikerüljön, az idő eltelt, hasznosak voltak a válogatott szünetek és be tudtuk pótolni a lemaradásunkat. Az eredeti célokat kell magunk előtt nézni, és nem szabad új célokat ki tűzni.

Máté Csaba, Ferencváros: – Úgy érzem, hogy jól kezdtük a mérkőzést, számítottunk is rá, hogy a hazaiak átadják a kezdeményezés lehetőségét és kontrákra rendezkednek be, amit jól akadályoztunk meg egy szituáció kivételével, amikor egy remek kombinációt követően Strestik gurított mellé. Egy ilyen döntetlen szagú félidő végén nagyon bosszantó efféle egyéni hibát követően hátrányba kerülni. A második félidőben az történt, ami várható volt, a hazaiak védekeztek és a gyors játékosaikra építve kontrára játszottak, amiben meg is volt a veszély, de mi is kialakítottunk annyi helyzetet a kapujuk előtt, amennyivel meglehetett volna az egyenlítés. Az, hogy aztán megint egy ilyen egyéni hibából ziccerbe került a Mezőkövesd, és tizenegyest kapott, újfent nagyon bosszantó. Ez a két hiba okozta a vesztünket, amit nagyon sajnálok, mert még jobban felzárkózhattunk volna a táblázaton. Hazai pályán az MTK ellen javítanunk kell.

forrás: mezokovesdzsory.hu, fradi.hu


MTK–Újpest 1-1

Teodoru Vaszilisz, MTK: – Korrekt eredmény született. A második félidőben oda-vissza játék ment, a srácok mindent megtettek az egyenlítésért. Ha Gera azt a helyzetét berúgja az ötvenedik percben, akkor más lehetett volna a játék képe. Jó mérkőzést láttam, sok helyzetet alakítottunk ki, de a helyzetkihasználás továbbra sem az igazi.

Nebojsa Vignjevics, Újpest: – A szerdai kupamérkőzés után sejtettem, hogy a túlórának meglesznek a következményei. A második félidőben néhány játékosom enerváltan futballozott, és újra hiányzott a koncentráció az utolsó passzoknál. Mindkét félnek megvoltak a lehetőségei a góllövésre, igazi küzdelmet láthattak ma a nézők a pályán. Talán mi álltunk közelebb a második találat megszerzéséhez, de minden egyéb tényezőt figyelembe véve igazságos eredmény született, amivel nem lehetünk maradéktalanul elégedettek.

forrás: mtkbudapest.hu, ujpestfc.hu


Debrecen–Videoton 0-1

Leonel Pontes, DVSC: – A Videoton nem érdemelt győzelmet ezen a mérkőzésen. Volt néhány nagy helyzetünk a gólszerzésre, de a helyzetek végén egyéni hibákat követtünk el. A csapat taktikailag jól játszott, a meccs kiegyenlített volt, a mérkőzés egyes részében jobbak voltunk az ellenfélnél. A sport néha nem fair, hinnünk kell, hogy változtathatunk ezen a szérián. Két büntetőt nem adott meg szerintem a játékvezető, egyet a mi, egyet az ellenfél javára. Az utolsó húsz percben sokszor szakította meg a játékot. A játékvezetés ténykedése nem volt hatással a mérkőzés eredményére.

Henning Berg, Videoton: – Jó mérkőzést játszottunk, elégedett vagyok a csapattal. A pálya talaja felemás volt, az egyik térfél puha, a másik kemény volt. Az első félidőben több helyzetünk volt, több gólt szerezhettünk volna, de az utolsó passzokat rendre elrontottuk. A második félidőben agresszívabb játékkal jött ki a Debrecen, Kovácsiknak többször kellett jól védenie. Ezen a mérkőzésen megmutattuk, hogy idegenben is képes eredményt elérni a csapat, nem csak jó játékot mutatni.

forrás: haon.hu


Paks–Haladás 2-1

Csertői Aurél, Paks: – Fordulatos mérkőzésen vagyunk túl, ami úgy kezdődött, ahogy kezdődnie kell egy hazai meccsnek. Ellenfelünknek nem volt helyzete, mi pedig rúgtunk egy gólt. Sajnos annyi erő, annyi bátorság már nem volt bennünk, hogy erőszakosabban játszva rúgjunk még egyet, amivel már akkor eldönthettük volna a találkozót, ekkor a Haladás kiegyenlített. El kell ismerni, hogy egy-egynél volt nekik egy hatalmas ziccerük, ami szerencsére nem lett gól, vagy egy jó védésnek, vagy a csatár rossz döntésének köszönhetően. Utána rúgtunk egy gyönyörű gólt, amivel megnyertük a meccset. Folyamatos játék nem igazán alakult ki, harcos, brusztos meccs volt ez. Ha egyik másik kontránkat pontosabban fejezzük be, akkor még érhettünk volna el találatokat. Kellett a szerencse is a győzelmünkhöz, de azt gondolom, hogy így is megérdemelten nyertünk. Játszottunk már itthon sok olyan döntetlent, ahol mi voltunk a jobbak, de nem jött az eredmény, most meg egy egálnak tűnő meccsen mi nyertünk. Ilyen a foci. A tabella most jobban néz ki, mint legutóbb, jó látni, hogy elkerültünk a kiesőhelyről, de még mindig nagyon közel van. Egy pillanatra sem szabad megállnunk, van még egy mérkőzés, hétről-hétre változik a helyzetünk, nem lehet pihenő addig, míg az utolsó meccsen nem vagyunk túl.

forrás: paksifc.hu

Olvasói sztorik