NB I

Prossernek összejött, ami még Lanzafaménak sem

Kispesti színekben parádés gólt lőtt a Vasas ellen Prosser Dániel, aki elárulta: kupagyőzelemre hajtanak.

Bravúros győzelmet aratott szombat este a Budapest Honvéd, a kispestiek hajrágólokkal fordítottak az éllovas Vasas ellen. A találkozót Prosser Dániel értékelte, aki góllal vette ki részét a nagy sikerből.
– Összességében nagyon pozitív emlékeket őrzök a pár nappal ezelőtti mérkőzésről. Azt gondolom, nagyon jól játszottunk, mondom ezt annak ellenére, hogy a Vasas szerezte meg a vezető gólt. Mi domináltunk a mérkőzésen, nekünk voltak komolyabb helyzeteink, ám a találkozó elején több ziccert is rontottunk. A hajrában szerencsére minden összejött, ekkor a helyzeteink már nem maradtak kihasználatlanul, így meg tudtuk fordítani a mérkőzést – meséli a 22 éves támadó.

– A 74. percben csereként lépett pályára, bő öt perccel később pedig parádés góllal egyenlített, hiszen szögletből volt eredményes. Mennyire volt tudatos a mozdulatsor?
– A második félidő elején Davide Lanzafaménak is volt egy hasonló helyzete, ő akkor azonban „csak” kapufáig jutott. Ezeket a szituációkat edzésen sokat gyakoroljuk, ezért azt gondoltam, ha lehetőségem lesz rá, megpróbálom kapura tűzni a sarokból. Szóval ez egy abszolút tudatos kísérlet volt részemről, természetesen nagyon örültem, hogy nem tévesztettem célt és boldog voltam, hogy bejött a vállalkozás. A gólnak köszönhetően visszajöttünk a partiba, de azt mondhatom, hogy Eppel Márton hosszabbításban lőtt találatánál még boldogabb voltam, hiszen a három pontot is bezsebeltük. A gólomhoz egyébként mindenki gratulált, miközben tudjuk: igazi csapatmunkával sikerült fordítanunk.

– Az újabb három pontnak köszönhetően már negyedikek a tabellán, az élmenők mögött néhány pont csupán a lemaradásuk. Mernek nagyot álmodni Kispesten?
– A Vasas elleni siker után érthetően nagyon jó a hangulat az öltözőn belül, szeretnénk minél tovább menetelni és minél feljebb kapaszkodni a tabellán. Három pontra vagyunk a Vasastól, ez nagyon biztató. Még két bajnoki vár ránk ősszel, mindkét újonc – a Mezőkövesd és a Gyirmót – ellen is bízunk a három-három pont megszerzésében, persze nem számítunk könnyű kilencven percekre. Pintér Attila csapata most nagyon egyben, míg a győriek hiába sereghajtók, biztosan nagyon nehéz lesz a védelmüket feltörni. Szezon elején az volt a cél, hogy érjünk oda a harmadik helyre, ez pedig jelen helyzetben reális célkitűzés számunkra. Nemcsak játékban mutatunk szépet, de szerencsére az eredmények is jönnek, abban bízunk, hogy a hátralévő őszi fordulókban, majd tavasszal is szép sikerekkel örvendeztethetjük meg szurkolóinkat.

– Szerdán a Magyar Kupában van jelenésük, a Győr-Moson-Sopron megyei első osztályban szerepelő Ménfőcsanak elleni kilencven perc talán sétagaloppnak tűnhet előzetesen…
– Ugyanúgy várjuk a csanaki kupa-meccset, mintha NB I-es ellenféllel csapnánk össze, hiszen számunkra nagyon fontos a kupa-sorozat. Szeretnénk bejutni a döntőbe, aztán pedig magasba emelni a trófeát. Ami a szerdai összecsapást illeti: egy percig sem becsüljük le a megyei első osztályban vitézkedő ellenfelünket, de győzni szeretnénk idegenben.

– Ősszel szép számmal jutnak szóhoz a fiatalok a Budapest Honvéd színeiben. Miben látja őszi sikerük titkát?
– Talán az lehet a sikerünk titka, hogy mi, fiatalok hosszú ideje az első csapattal készülhetünk, most pedig megkapjuk a lehetőséget, amivel élni is tudunk. Mellettünk ott vannak a tapasztalt, rutinos játékosok, akik szintén nagyon jól teljesítményt mutatnak. A nyáron érkező Davide Lanzafame nagy erősítést jelent a Honvédnak, sikerült összeérnünk, így lehetünk eredményesek.

– A napokban felreppent, hogy már télen külföldre igazolhat. Van valóságalapja a híresztelésnek?
– A jövőm alakulásáról egyelőre nem tudok nyilatkozni. A szezon elején kevesebbet játszottam, így a kapott lehetőséggel nem vagyok maximálisan elégedett, hiszen mint mindenki, én is még többet szeretnék játszani. Természetesen, ha lehetőségem lenne rá, szívesen kipróbálnám magam külföldön, addig viszont számomra a Honvéd az első.

– Bernd Storck kapitánysága alatt egyre több fiatal játékos mutatkozik be a nagyválogatottban. Önt is motiválja a német mester filozófiája, aki köztudottan bátran nyúl a tehetségekhez?
– Nagyon szeretnék én is az A-válogatottban bemutatkozni, hiszen csapattársam, Botka Endre mellett a vasasos fiatalok már lehetőséget kaptak a legjobbak között. Az ő példájukat szeretném én is követni. Amikor lehetőséget kaptam az U21-es válogatottban, sikerült jó teljesítményt nyújtanom. Ha klubszinten jól teljesítek, biztos vagyok abban, hogy rám is felfigyel Bernd Storck kapitány – bizakodott Prosser Dániel.

Olvasói sztorik