NB I

MK: drámai hajrával győzte le a Vasas a harmadosztályú ETO-t

A 79. percig vezetett a 90. minutumban meccslabdát is rontó győri együttes.

Magyar Kupa, 8. forduló

ETO FC Győr – Vasas FC 2-3 (1-1)
Győr, játékvezető: Zierkelbach
ETO: Horváth D. – Németh B. (Zamostny, 75.), Szabó B., Nagy Á., Varga R. – Zeke, Lázár Zs. (Pongrácz, 61.), Szalai (Gyagya, 73.), Illés D. – Szabó L., Rácz. Vezetőedző: Bekő Balázs
Vasas: Nagy G. – Burmeister, Debreceni, Ristevski (Cvitkovics, 93.) – Kleisz (Kulcsár T., 57.), Korcsmár, Berecz, Hangya – Ádám M. (Pavlov, 67.), Saglik, Remili. Vezetőedző: Michael Oenning
Gólszerzők: Rácz (tizenegyesből 39.), Szabó L. (46.), illetve Saglik (11.), Remili (79.), Pavlov (91.)

Az élvonalbeli listavezető Vasas a korábban szintén az NB I-ben bizonyító, jelenleg harmadosztályú ETO FC Győr vendége volt a Magyar Kupa nyolcadik fordulójában. A Vasas szinte a legerősebb csapatával állt fel, míg a győrieknél ismét javarészt azok a játékosok kaptak lehetőséget, akik az NB III-ban kevesebbszer jutottak szóhoz.

Nagyobb lendülettel kezdett a Vasas, fölényt alakított ki. A 11. percben szabadrúgáshoz jutott az angyalföldi együttes, melyet Mahir Saglik körülbelül 23 méterről a rövidbe tekert (0-1). A 19. perc elején Berecz próbálkozott, Horváth azonban szépen védett. A félidő közepén kezdett éledezni a Győr, rögtön remek támadásokat vezetve: Nagy Gergelynek kétszer is nagyot kellett védenie. A 38. minutumban tizenegyeshez jutott – Illés révén – a Győr, melyet Rácz Ferenc váltott gólra (1-1) – Vasas-fölény jellemezte eddig a meccset, de megérdemelten egyenlített az egyre jobban pörgő fiatal győri együttes.

A hajrában Berecz előtt adódott gólszerzési lehetőségét, de blokkolták kísérletét – 1-1-gyel zárult az első félidő.

A második félidő álomszerűen kezdődött a hazaiak számára: egy gyenge hazaadásra Szabó Lukas csapott le, és bevette az üres kaput (2-1). Paprikás lett a hangulat, keményebb belépők tarkították a játékot, több dolga akadt a játékvezetőnek. A Vasas fölénye nem csökkent, de jól védekezett a Győr, így nem forgott veszélyben a hazai kapu, míg a vendéglátók kontrái rendre gondot okoztak a fővárosiaknak.

A 79. percben Remili Mohamed előbb ígéretes helyzetből fejelhetett, de Horváth védett, azonban a következő akcióból már eredményes volt a rutinos csatár – üres kapuig játszotta ziccerét a Vasas (2-2). Szabó óriási ziccert rontott a 90. percben – Nagy védett bravúrral –, majd a fordulásból Pavlov szerezte meg a győztes gólt a vendégeknek (2-3) – nagy küzdelemben jutott tovább a Vasas.

Korábban játszották:

Rákospalotai EAC – Mezőkövesd Zsóry FC 1-3

Szerdán játsszák:

12 óra: Putnok FC (NB III) – Diósgyőri VTK

12 óra: Dorogi FC (NB II) – MTK Budapest

12 óra: Budafoki MTE (NB III) – Videoton FC

12 óra: Érdi VSE (NB III) – Szombathelyi Swietelsky-Haladás

12 óra: Baktalórántháza VSE (megyei I. osztály) – Szolnoki MÁV FC (NB II)

12 óra: Celldömölki VSE (megyei I. osztály) – Szentlőrinc SE (NB III)

12 óra: FC Hatvan (NB III) – Aqvital FC Csákvár (NB II)

12 óra: Bicskei TC (megyei I. osztály) – Ceglédi VSE (NB II)

12 óra: Kaposvári Rákóczi FC (NB III) – Swietelsky-Soproni VSE (NB II)

12 óra: Balmaz Kamilla Gyógyfürdő (NB II) – Zalaegerszegi TE FC (NB II)

12 óra: WHB Ménfőcsanak ESK (megyei I. osztály) – Bp. Honvéd

16 óra: Kecskeméti LC (megyei I. osztály) – Gyirmót FC

17 óra: HR-Rent Kozármisleny (NB II) – Újpest FC

18 óra: Puskás Akadémia FC (NB II) – Ferencvárosi TC

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik