Lázár Bencének sok emlékezetes mérkőzése volt lila-fehérben, élete meccsét mégis a leukémia ellen vívta – a jelek szerint sikerrel. Néhány héttel ezelőtt visszatért a SportTV szakkommentátori székébe is, most pedig interjút adott kedvenc stadionmagazinjának, a 6-0-nak, amely az Újpest hivatalos honlapjánis olvasható.
– Egy szokványos helyzetben nemigen kezdenénk így interjút, ebben az esetben azonban fajsúlyos és nem pusztán udvariaskodó a kérdés: hogy vagy?
– Köszönöm szépen, hál’ Istennek jól. Természetesen még nagyon résen kell lennem, hetente járok kontrollra, de nagyon profi az orvosom, aki a legapróbb részletekre is odafigyel. Ami nagyon fontos: jók a leleteim, kerekedik az arcom, kezdek megerősödni, olyannyira, hogy már majdnem elértem a korábbi versenysúlyomat.
– Hogy telnek a mindennapjaid?
– Egyre eseménydúsabban szerencsére. A kórházi kezelés után visszaköltöztem a szüleimhez, és rettentő hálás vagyok nekik azért, amit a gyógyulásomért tettek és tesznek. Ami engem illet, egyre önllóbb vagyok, egy ideje már mehetek közösségbe, vezethetek autót és visszatérhettem a SportTV-be is szakkomentátorkodni. Úgyhogy lassan újra kezdem azt érezni, hogy teljes értékű életet élek.
– Abból pedig a meccsre járás sem hiányozhat…
– De nem ám! Az újpesti szurkolók többsége először ugyebár a Mezőkövesd elleni meccsen olvashatja ezt az interjút, és remélem, én is ott leszek a kecskeméti stadionban. Úgy tervezem, hogy a helyszínen nézem meg a fúkat, de a bal térdem nagyon elkezdett fájni pár napja, és most alig tudok ráállni. Persze hálát adok a sorsnak, hogy ilyen egészségügyi problémáim vannak, de most ez is elég kellemetlen. Mindenesetre igyekszem összedrótozni magam, mert már nagyon hiányzik egy jó kis Újpest-meccs. (Bence végül is ott volt a Széktói Stadionban – a szerk.)
– Gondolom, azért eddig is követted a csapat szereplését.
– Naná, hogy követtem! Nemigen hagytam ki mérkőzést az elmúlt időszakban de azért más tv-ben, vagy neten szurkolni, mint kint a stadionban. Az az én igazi közegem.
– És hogy élted meg azt a szeretetáradatot, ami feléd zúdult az elmúlt egy évben?
– Egyrészt nagyon jól esett és rengeteg erőt adott az a töménytelen mennyiségű üzenet, hívás, fotó, amiket kaptam, nem beszélve a transzparensekről, meg amikor az újpesti tabor azt skandálta, hogy “Veled vagyunk, Bence!”. Ugyanakkor nehezen dolgoztam fel ezeket a pillanatokat, mert nagyon furcsa érzés volt, hogy mindez nekem szól. Dehát egy ilyen helyzetben sokkal érzékenyebb az ember, és persze át is értékel nagyon sok mindent az életében. Tudom, hogy ez óriási közhely, de attól még igaz.
– Ennek köszönhető az is, hogy néhány hete a Nemzeti Színház színpadán szavaltál?
– Ott tulajdonképpen egy felkérésnek tettem eleget, de hatalmas megtiszteltetés volt, hogy aktív résztvevője, előadója lehettem a 3. „Vers a bajnoktól” jótékonysági rendezvénynek. Én voltam és vagyok az első futballista, aki szerepelt ezen az eseményen, és igyekeztem megfelelni a saját elvárásaimnak. Mindenképpen olyan verset szerettem volna szavalni, amit korábban még nem ismertem. Így esett a választásom Aranyos Ervin: Az élet szép című művére, ami akár az én mottóm is lehetne.
– Szavalóverseny vagy futballmecss?
– Naná, hogy futballmeccs! Korábban is szerettem ugyan a verseket, de a futball az én igazi közegem. Újpesti voltam, újpesti vagyok, tetszik a srácok stílusos játéka, és a mai napig izzad a tenyerem, ha látom őket játszani.
