Júliusi lemondását nem bánta meg, a Loki meccsein továbbra is ott van, és hallatlanul büszke a csapattal megnyert két-két bajnoki címre, illetve kupagyőzelemre. Kondás Elemér a Rangadón beszél a távozásáról…
– Annyit elárulhatunk, hogy csaknem négy hónapja halogatja ezt az interjút. Miért éppen most töri meg a csendet?
– Frissiben nem akartam beszélni a lemondásról – felelte a július végén búcsúzó szakvezető, aki a hazai viszonyoktól merőben szokatlanul, több mint öt évig, egészen pontosan 63 hónapig irányította a Debrecent. – Később úgy tűnt, valamilyen minőségben a DVSC-nél maradok, most viszont nagyobb az esélye annak, hogy váltani fogok.
– Életében először…
– Így alakult. Az elmúlt tizenöt évben a DVSC-nél edzősködtem, korábban itt futballoztam, az NB I-ben csak a Loki kispadján ültem. Talán most jött el a váltás ideje, úgy érzem, nincs szükség a munkámra itt…
– Kanyarodjunk vissza július végéig. Döntetlen a Paks ellen, majd 3-1-es vereség a Vasastól, és máris vette a kalapját. Azóta sem értjük, mi történt.
– Fogalmazzunk talán úgy, hogy nem éreztem azt az erőt, amit korábban. A csapaton sem láttam a tüzet, melyet azt megelőzően olyankor is felfedeztem, amikor gyengébben ment a futball, és hullámvölgybe kerültünk. A pályán és azon kívül sem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt szerettem volna. Feszült volt a légkör…
– Ön miatt?
– Nem hiszem. Lehet, hogy voltak, akik bennem látták a problémát, de alapvetően másra gondolok.
– Hallgatom.
– Maradjunk annyiban, hogy amint megérkezett a külföldi edző (Kondás után a portugál Leonel Pontes kezébe került a karmesteri pálca – a szerző.), egyik pillanatról a másikra megváltozott a csapat megítélése. Gyorsan eltűntek a lelátóról a tíz perc után „kurva gyengét” kiabáló szurkolók…
– A csapat viszont nem lépett előre, sőt. Öt-öt győzelem és döntetlen mellett hat vereség a mérleg.
– Négy hónapja nem én irányítok, aligha az én feladatom megítélni a teljesítményt. Noha kint vagyok a mérkőzéseken, mi több, megnézem az utánpótláscsapatok találkozóit is.
– Ha jól értem, úgy tervezte, ha nem is vezetőedzőként, más minőségben marad a klubnál.
– Úgy éreztem, szükség lehet a munkámra, ám ez a lehetőség nem realizálódott. Tizenöt évig dolgoztam edzőként Debrecenben, büszke vagyok a bajnoki címekre és a Magyar Kupa-sikerekre, kétszer voltam az év edzője Magyarországon, nálam többször senki sem irányította NB I-es meccsen a DVSC-t. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy a nemzetközi porondon elmaradt a nagy dobás, egyszer sem sikerült kiharcolni a csoportkörbe jutást.
– A magyar együttesek ritkán jutnak el ilyen magasságokig…
– Ez igaz, csakhogy a Debrecen korábban szerepelt a Bajnokok Ligája és az Európa Liga főtábláján is.
– Megbánta a július végi lépését?
– Nem vagyok kapkodó típus, megfontolt döntést hoztam.
– Merre tovább?
– Minél előbb munkába szeretnék állni. Negyvenegy éve a futball az életem, folyamatosan képzem magam, szóval maradok ezen a pályán.
– Nocsak! Van élet a DVSC-n túl? Melyik osztályban látjuk újra?
– Aki elért már valamit az élvonalban, az arra törekszik, hogy ott folytassa…
