NB I

Egymillió nézője volt az NB I 16. fordulójának

Az M4 Sport hivatalos adatai szerint.

Az OTP Bank Liga 16. fordulójából az M4 Sport kettőt élőben, négyet felvételről közvetített.
A forduló legnézettebb találkozója a szombaton 18 órakor kezdődő Vasas–FTC rangadó volt. A találkozó 267 ezer nézőt ültetett a tévé elé – ez a szezon harmadik legnézettebb összecsapása, melyet csak két júliusi Fradi-meccs előz meg kevéssel – írja az MLSZ honlapja.

A legalább egy percre bekapcsolódók száma 671 ezer fő volt, és egy néző átlagosan 46 percet látott a mérkőzésből. A szintén szombaton, 15.30-tól sugárzott Paks–Honvéd mérkőzést 139 ezren nézték a tévéképernyők előtt, és 424 ezren láttak belőle legalább egy percet. Ebből a meccsből egy néző átlagosan 38 percet látott.

A 16. forduló valamely mérkőzésébe mindösszesen 1 millió 7 ezer fő nézett bele.

A mérkőzéseket a mediaklikk.hu és az m4sport.hu felületen is követhették élőben az érdeklődők. Ezeken a platformon a Paks–Honvéd meccsre voltak kíváncsiak a legtöbben, összesen 23 637-en.

A Merkantil Bank Liga 17. fordulójából a Békéscsaba–Nyíregyháza mérkőzést közvetítette november 20-án, 15 órától az M4 Sport, ekkor az élő adásnak 50 ezer nézője volt, az online felületeken pedig 2 965 felhasználó követte az összecsapást.

Olvasói sztorik