NB I

Múltidéző: három büntető a Fradinak a Vasas ellen

A 2001-es találkozó után a sors fintoraként is felfogható a szombati történet.

Miközben a szombati Vasas–Ferencváros (2-2) rangadó és Kassai Viktor játékvezető tevékenységének megítélése szolgáltatja a legfőbb beszédtémát a magyar labdarúgásban, érdemes felidézni a múltat, ahogyan a FourFourTwois tette.

Ugyanis láthattunk már olyat, hogy egy Fradi–Vasas meccsen három tizenegyest kapott az egyik csapat. Szombaton az angyalföldiek, 15 évvel ezelőtt, 2001. június 20-án viszont a zöld-fehérek!

Annak a találkozónak ráadásul sokkal nagyobb volt a tétje: a bajnokság utolsó előtti fordulójában a 42 pontos FTC fogadta a 37 pontos Vasast, vagyis vendégsiker esetén még élhetett volna az angyalföldiek reménye a bajnoki címre, amelyre 1977 óta mindmáig várnak, és amelyhez nagyon ritkán kerülnek közel.

Ám aznap nem lehetett esélyük győzni: a Fradi úgy nyert 2-0-ra, hogy három tizenegyest kapott, amelyből kettőt értékesített is.

A különbség csak annyi, hogy a mostani három ítélet jogosnak tűnt – kettő mindenképpen –, a 2001-ben megítélt három büntető közül pedig csupán egy tűnik megadhatónak. Pedig akkor nem Kassai Viktor vezetett…

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik