NB I

Orosz Pál az MLSZ-hez fordul Kassai-ügyben

Cristian Ramírez milliós pénzbüntetést kap piros lapja után.

A vasárnapi GÓÓÓL! című műsor vendége volt Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója. Az M4 Sport műsorában a sportvezető a fordulatos Vasas – Ferencváros rangadó kapcsán a következőket mondta el.

– A tegnapi mérkőzés egy érdekes találkozó volt. Aki kint volt, láthatta, milyen játékvezetői felfogásban zajlott az összecsapás. Amikor Kassai Viktor vezet nekünk, már kicsit izgulok, bevallom. Jó játékvezetőnek tartom, de lehet, már nem úgy nyilatkoznék, mint már nappal korábban… Van olyan terv a Ferencváros részéről, hogy azt kérjük az MLSZ-től: ne vezessen nekünk meccset az elkövetkező időszakban Kassai, levelet írunk a szövetségnek. A stílusa és az arroganciája miatt mondom ezt. Az elmúlt három mérkőzésen négy tizenegyest, tizennégy sárga- és két piros lapot adott ellenünk.

A műsorban külön-külön értékelték a találkozó vitatott helyzeteit. Ennek kapcsán Orosz Pál elmondta: az első tizenegyes szerinte nem volt büntető. A második büntetőről azt mondta: lehet, hogy az volt, de inkább egy kétesélyes szituációt láthattunk.

A vezérigazgató azt is elárulta: a kiállítás sorsára jutott Cristian Ramírez nagyon komoly, milliós pénzbüntetést kap a meggondolatlan viselkedése miatt.

– Kíváncsi lennék, ha a magyar válogatott mérkőzésén történt volna ilyen játékvezetői ténykedés, ki, hogyan vélekedne, szerintem mindenki megvédené a nemzeti együttest. Kassai Viktort nem lehet kitenni annak, hogy ilyen teljesítményt nyújtson, csak azért, mert a Ferencvárosnak kell vezetnie. Azt gondolom, elfogadhatatlan bíráskodás volt a tegnapi – nyilatkozta Orosz Pál.

címlapkép: Polyák Attila – Origo

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik