NB I

Ugrai a ráadásban végezte ki volt csapatát

Gaál korai góljával még a Haladás vezetett, de a DVTK fordítani tudott.

OTP Bank Liga, 15. forduló

DVTK – Swietelsky Haladás 2-1 (0-1)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, játékvezető: Erdős

DVTK: Rados – Eperjesi, Lipták, Jagodinskis – Vela, Dausvili (Bognár, 65.), Elek, Nemes – Nono (Nikházi, 80.), Bacsa (Ugrai, 76.) – Novothny Vezetőedző: Horváth Ferenc
Haladás: Rózsa – Polgár (Schimmer, 89.), Wils, Hegedűs, Bosnjak – Kovács L., Iszlai – Gaál, Rácz (Dombi, 82.), Halmosi – Ars (Tóth M., 59.). Vezetőedző: Mészöly Géza

Gólszerzők: Lipták (67.), Ugrai (92.)illetve Gaál (13.)

Szombaton délután Debrecenben látta vendégül a DVTK a Haladást az OTP Bank Liga 16. játéknapján. Egyértelműen jobban kezdte a mérkőzést a szombathelyi együttese, amely rögtön a 13. percben meg is szerezte a vezetést: Rácz távoli pontrúgását a hosszú oldalon Bosnjak fejelte vissza középre, Rados kapus csak beleütni tudott a labdába, amely Gaál elé pattant, a Haladás támadója közelről a hosszúba bombázott.(0-1)

A gól után felpörögtek az események: három perccel később Novothny lövésénél Rózsának akadt dolga, majd szinte az ellentámadásból Iszlai 16 méteres próbálkozását Rados tolta a kapufára. A folytatásban próbálta átvenni a játék irányítását a DVTK, amely azonban csak helyzetecskékig jutott.

A 38. percben Eperjesi óriási beadását Elek csúsztatta kapura, de Rózsa másodjára megfogta a játékszert. Néhány perccel később Novothny verekedte be magát a 16-oson belülre, majd az utolsó pillanatban felszabadítottak előle, ha a diósgyőri csatár eljutott volna lövésig, nagy veszélyt okozott volna a szombathelyi kapu előtt. A 42. minutumban Vela bombázott fölé egy beadás utáni kipattanót, így a szünetre Haladás-vezetéssel vonultak a mérkőző felek.

A második játékrész első tíz percében nem igazán forogtak veszélyben a kapuk. Az 57. percben Bacsa pöckölte Vela elé a jobb oldalon a labdát, a spanyol játékos középre emelt, ahol Novothny ollózva próbálta az üres kapuba juttatni a labdát, de sikertelenül. Öt perccel később Bacsa két védő gyűrűjében hozta magát helyzetbe, de 14 méteres lövését egy becsúszó láb blokkolta. Ezekben a percekben nagy nyomást gyakorolt a Haladásra a Diósgyőr, amelynek meg is lett eredménye: A 67. percben Bognár szöglete után Lipták bombázott a szombathelyi hálóba. (1-1)

A 70. percben rögtön vissza vehette volna a vezetést a Hali, ám Rácz lekészítése után Halmosi 15 méterről fölé lőtt. Nyolc perccel később a Diósgyőr került nagyon közel a gólhoz, Bognár 22 méteres életerős lövése a kapufán csattant. A 87. percben a kaputól öt méterre Velát hátulról szerelte Iszlai, a hazaiak hevesen büntetőt reklamáltak, ám a játékvezető sípja néma maradt. Az utolsó percre jött a dráma: a korábban éppen Szombathelyen futballozó Ugrai tisztán kapott jó labdát a kaputól 10 méterre, és egy tolás után a rövidbe lőtt, amivel be is állította a 2-1-es végeredményt.

A találkozót Kondás Elemér, kétszeres magyar bajnok és kupagyőztes edző, a Rangadó.hu szakértője értékelte:
– Jól kezdte a Haladás a találkozót, egy szabadrúgás-variáció után a vezetést is megszerezték a vendégek, de ezt követően kontrákra álltak be – ez még nem lett volna olyan nagy probléma, az már inkább volt az, hogy ezeket nem tudtak jól végigvinni. A Diósgyőr az első félidő második felére feljavult, és ezt a periódust valamint a második játékrészt is uralta. Egy szöglet utáni kavarodásból egyenlítettek a hazaiak, majd Ugrai révén a legvégén a győzelmet is megszerezték, de döntetlen állásnál is volt egy tizenegyes-gyanús szituáció a javukra, így összességében megérdemelten nyert a DVTK.
Olvasói sztorik