NB I

Fiolának még nem az igazi a bokája, tavaszra száz százalékos lehet

A Videoton jobbhátvédjének a hideg idő sem kedvez, a tapasz és a kötés elengedhetetlen.

Fiola Attila is a válogatottal készült az elmúlt másfél hétben: az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn nem jutott szóhoz, a keddi felkészülési találkozón Svédország ellen azonban már kezdőként 69 percig robotolt a jobb oldalon. A Videoton hátvédje azonban nem érzi magát teljesen százszázalékosnak, de bízik benne, hogy jó felkészüléssel hamarosan már csak rossz emlék lesz a nyári Európa-bajnokságon összeszedett bokasérülése.

– Ezúttal is jó volt pályára lépni a válogatottban, bízom benne, hogy a hátralévő négy bajnokit is végig tudom játszani az őszi szezonban, aztán pedig egy nagyon jó felkészülés után végleg elfelejthetem a nyári sérülést. Minden egyes mérkőzésen teszek a bokámra kineziológiai tapaszt és kötést. Mostanában jön sajnos a rossz idő, ami által a pályák is mélyebbek lesznek, illetve a hőmérséklet is hidegebb, ezt már érzem is mostanában a bokámon, ilyenkor próbálok jobban odafigyelni rá – nyilatkozta a székesfehérváriak védője a Rangadó.hu érdeklődésére.

Fiola szerdán csatlakozott ismét a Videotonhoz, és elmondása szerint nem tapasztalt semmi különlegeset az edzésmunkában, ugyanúgy készül a csapat a Mezőkövesd elleni szombati bajnokira, mint minden más meccsre.

– Jó jel, hogy a szünetben társaim legyőzték a Partizant 1-0-ra, természetesen szeretnénk a borsodiaknál is begyűjteni a három pontot. Ez nem lesz egyszerű, hiszen a Mezőkövesd is jó formában van, nagyon masszív csapatról beszélünk. Az októberi válogatott szünet négymeccses veretlenségi sorozat után ért minket, a háromhetes pihenő után pedig kikaptunk a Diósgyőrtől. Azóta ismét belejöttünk, remélem a mostani válogatott összetartás után ezúttal nem vereséggel folytatjuk. Egyelőre nem foglalkozunk azzal, hogy a hétvégén akár az első helyre is ugorhatunk, amennyiben a Fradi megveri a Vasast és mi is nyerünk, hiszen nagyon sok van még hátra a bajnokságból. Az a legfontosabb, hogy magunkra figyeljünk, megnyerjünk minden meccset, és akkor nem kell majd számolgatni – zárta Fiola Attila.

címlapfotó: vidi.hu

Olvasói sztorik