NB I

Csak az öltözőben tudta meg Hangya, hogy debütálhat a válogatottban

Megúszta sérülés nélkül, a bemutatkozás sem maradt el.

Svédország ellen bemutatkozott a magyar válogatottban Hangya Szilveszter. Az NB I-ben éllovas Vasas FC balhátvédjével most a klub honlapja, a vasasfc.hu készített interjút.

Az első felnőtt válogatottság fontos állomás, amiről évek óta álmodoztam, amiért keményen küzdöttem és dolgoztam napról-napra – kezdte Hangya, aki már többször is kapott behívót, de sérülések miatt általában le kellett mondania a kerettagságról.

– Azon voltam, hogy most végre sikerüljön egészségesen elmennem az edzőtáborba és bizonyíthassam, hogy valójában mire vagyok képes válogatott szinten is. Nagyon bíztam abban, hogy ezúttal nem lesz semmi probléma, és semmilyen sérülés sem fog hátráltatni engem. Hála Istennek „megúsztam” az edzőtábort, a meccset is, és egészségesen tértem vissza a klubcsapatomhoz, ahol szerdán délután már részt is vettem a közös edzésen – fogalmazott, majd telki élményeiről is mesélt.

– Nagyszerű volt a hangulat, az idősebb játékosok is segítőkészek és nagyon normálisak voltak velünk, fiatalokkal. Eleinte természetesen szokatlan volt, hogy akiket eddig csak televízión keresztül láttam mérkőzéseken játszani, most egyenrangú partnerként fogadtak – avatta be az olvasókat Hangya.

A balbekk nem sokkal a meccs előtt tudta meg, hogy debütálhat.

A szövetségi kapitány a svédek elleni találkozó előtt, az öltözőben közölte velem, hogy én fogom váltani Rolit. Biztatott, hogy ugyanazt csináljam, amit az edzéseken gyakoroltunk. Kérte, hogy eleinte jobban ügyeljek a védekezésre és később, amikor már belemelegedtem a játékba, és felvettem a meccs ritmusát, támogassam a szélen a támadásokat is. Borzasztóan izgatott lettem, hiszen kisgyerekkorom óta, amióta elkezdtem focizni, ezekre a gyönyörű, megismételhetetlen pillanatokra vártam. Nagy öröm árasztott el, hogy megkaptam erre a lehetőséget. Próbáltam a kínálkozó alkalommal élni. Úgy érzem, hogy hellyel-közzel, többségében sikerült is megoldani a feladatomat, és néhány labdát be tudtam ívelni a szélemről. Remélem, hogy a válogatottságomnak lesz a jövőben folytatása – mondta.

A Vasas legközelebb, szombaton a Ferencvárossal játszik rangadót.

– Fontos mérkőzés lesz, mert ők próbálnának tapadni ránk, mi pedig szeretnénk legalább megőrizni velük szemben az 5 pontos előnyünket, de inkább növelnénk azt. E tekintetben tehát ki-ki meccs lesz. Szerdától már mindnyájan teljes mértékben a szombat esti rangadóra fókuszálunk. Úgy vélem, hogy a játékosaink zöme jól ismeri a Bozsik stadiont, csak Félix Burmeister és Mahir Saglik nem játszott még ott. Meggyőződésem, hogy ez nem fogja negatívan befolyásolni az eredményességünket. Az eddigi 8 idegenbeli mérkőzésünkön a 12 csapat közül mi teljesítettünk a legjobban – zárta szavait Hangya.

Olvasói sztorik