NB I

Már meg is van, mire költi a milliókat Vasziljevics

Lehet, hogy ettől fog még jobban pörögni a meccseken a Honvéd focistája?

Kedden honlapunk is beszámolt arról, hogy a Budapest Honvéd focistája, Dusan Vasziljevics a harmadik helyen végzett a PókerAkadémia Open 2016 pókerversenyen. A középpályás a döntő asztal küzdelmeit chip leaderként – legtöbb zsetonnal rendelkező játékos – kezdte meg, türelmes játékéval pedig végül 12 540 eurót, vagyis 3.8 millió forintot kaszált.

A rutinos focista a borsonline-nak mesélt a versenyről, és elárulta, mire költi a pénzt.

– Nem játszom rendszeresen. Most is véletlenül keveredtem a versenyre. Nem tartom magam nagy pókeresnek, csupán szerencsém volt – mondta a Borsnak a kispestiek futballistája, aki hozzátette: pályafutása után nem tervezi, hogy a kártyás sportra vált.

– Több profi focista is szokott hobbiból pókerezni, én is így vagyok ezzel, ám ebből nem lehet megélni. Hiába vagy jó, a győzelemhez nem elég a tudás, óriási szerencse is kell. Most nekem az volt, de nem jó kísérteni a sorsot. Egyébként most nyertem először.

S hogy mire költi a nyereményt?

– Kávéra, sok-sok kávéra – mondta viccesen Vasziljevics.

Olvasói sztorik